Sosem látott fotók Ember Márk esküvőjéről: „Az első elröpült”
Ember Márk napjaink egyik legnépszerűbb színésze, lányok és nők ezrei rajonganak érte, a szíve azonban foglalt, sőt a napokban már első házassági évfordulóját ünnepelte a szerelmével.
Ember Márk megkerülhetetlen alakja a hazai tévézésnek, mozinak és színházi életnek. Finoman szólva is több vasat tart a tűzben, mindemellett pedig a magánéletére is jut ideje. Sőt ezeket a napokat alighanem szerelmének, Havasi Virágnak szenteli, hiszen most ünneplik első házassági évfordulójukat, ebből az alkalomból pedig sosem látott képekkel kedveskedtek a rajongóknak.
Egy éve volt Ember Márk esküvője
„Az első elröpült” – fogalmazott Ember Márk felesége Instagramon, ahol kedves, eddig nem látott fotókat mutatott meg a nagy napjukról, amiről persze imádott kutyusuk sem hiányozhatott.
Krumpli névre keresztelt mini poodle-juk is büszkén pózolt a gazdikkal az akkor még titkos esküvőjükön. A sztárpár házassága egy évvel ezelőtt egy budapesti szerb templomban lett hivatalos, majd egy természetközeli, hangulatos helyszínen ünnepeltek – hétköznap, hogy a színész kollégák is ráérjenek.
Szakítás után házasság
Azóta is nagy a boldogság, de nem volt mindig így, rögös út vezetett idáig. 2022-ben, a Sztárban Sztár című műsorban szerepelve árulta el a színész, hogy foglalt a szíve, a csinos szőke szabadúszó újságíró, Havasi Virág a barátnője.
Bár magánéletüket szerették volna megtartani maguknak, a szemfüles rajongók 2024 nyarán beszédes részletet szúrtak ki: közösségi oldalaikról eltűntek a közös fotók, ami a mai világban egyet jelent a szakítással.
Akkor a népszerű színész el is ismerte, hogy már nincsenek együtt. Ősszel azonban a Futni mentem premierjén már újra párként jelentek meg, alig egy évvel később pedig az esküvőre is sor került.
Ember Márk és Havasi Virág szereti a nyüzsgést, de olykor szükségük van az elvonulásra is. Így tettek év végén is: a karácsonyt egy romantikus erdei kunyhóban töltötték – ahol egy időre az áram is elment, amit egyáltalán nem bántak.
Nem lenne meglepő, ha a házassági évfordulójukat is hasonlóan elszigetelten szeretnék tölteni. Már ha van rá idejük, a maximalista színész ugyanis épp a Hogyan tudnék élni nélküled? második részét forgatja Marics Peti és Kirády Marcell társaságában. Hamarosan pedig az X-Faktor műsorvezetőjeként lép színpadra Köllő Babett oldalán.