Tovább gyűrűzik a diplomabotrány: közokirat-hamisítás miatt veszélybe kerülhet Csiszár Jenő állása
Havas Henrik vallomása után Bakács Tibor is kitálalt a story.hu-nak Csiszár Jenő diplomájának történetéről, és olyan állításokat fogalmazott meg, amelyek akár komoly következményekkel is járhatnak. A szakértő szerint az ügyben még a közokirat-hamisítás kérdése is felmerülhet, miközben egy esetleges egyetemi vizsgálat akár az egykori tévés jelenlegi főkonzuli pozícióját is veszélybe sodorhatja.
Ahogyan arról a story.hu is beszámolt: a jelenleg Milánóban főkonzulként dolgozó egykori tévés, Csiszár Jenő nem akármilyen társaságban szerezte meg diplomáját. Tanára Havas Henrik volt, míg a diplomamunkáját egy másik ismert médiaszereplő, Bakács Tibor írta meg helyette. A történetről előbb Havas Henrik rántotta le a leplet, aki bevallotta: rendkívül büszke volt, hogy egy „olyan egyszerű lélekből, mint Csiszár” sikerült diplomás embert faragnia. Az már más kérdés, hogy utólag kiderült számára: a szakdolgozat nem Jenő érdeme volt, hanem a kritikusé.
Bakács Tibor borította a bilit: a kritikus írta Csiszár Jenő szakdolgozatát
A Tanár úr megdöbbentő vallomása után lapunk Bakács Tibort is megkereste. A médiaszereplő részletesen beszámolt egykori bérírói megbízásáról, és arról is, hogy oldalanként 1500 forintért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát. A munka végül sikeresnek bizonyult: az egykori műsorvezető hármas osztályzatot kapott a diplomamunkájára.
Csakhogy a történet itt korántsem ér véget. Bakács Tibor állításának ugyanis akár komoly utóélete is lehet. Csiszár Jenő teljes szakmai pályafutása veszélybe kerülhet, hiszen jelenlegi pozíciójának betöltéséhez a diploma megléte alapvető feltétel lehet.
Veszélybe került a milánói főkonzul állása
Az egyetemek szabályzatai ugyanis egyértelműen kimondják, hogy a szakdolgozatnak a hallgató önálló szellemi munkájának kell lennie.
Amennyiben az intézmény utólag vizsgálatot indít, és visszavonja az egykori hallgató diplomáját, az akár az érintett teljes karrierjére is kihatással lehet.
A Blikk által megkérdezett jogi szakértő, dr. Pikali Petra szerint különösen kényes helyzetről lehet szó olyan munkakörök esetében, amelyekhez felsőfokú végzettség szükséges.
Ilyen esetben az egyetem dönt arról, hogy megfosztja-e a diplomájától az illetőt, és ha annak a munkának, amit végez, egyetemi végzettség a feltétele – márpedig egy főkonzuli tisztség esetében ez valószínűsíthető –, akkor onnantól kezdve nem felel meg a munkaköri feltételeknek, vagyis az állását is elveszítheti. Ez az eset büntetőjogi szempontból leginkább a közokirat-hamisítás kategóriájába esik, ami öt év alatt elévül, így itt elsősorban a munkaviszonyára lehet hatással, ha az egyetem valóban lép az ügyben
A lap ezt követően a Szegedi Tudományegyetemet is megkereste, hogy megtudja, terveznek-e vizsgálatot indítani az ügyben. A cikk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz az intézménytől.
Hogy lesz-e hivatalos folytatása a nagy port kavart történetnek, egyelőre kérdéses, de az ügy már most komoly visszhangot váltott ki.