Bakács Tibor elárulta, mennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik robbantotta a bombát, a story.hu pedig utánajárt az igazságnak. Bakács Tibor lapunknak elismerte: valóban ő írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát, sőt azt is elárulta, mennyi pénzt kapott a bértollnoki munkáért.
Úgy tűnik, évtizedek múltán is képes meglepetést okozni Csiszár Jenő egyetemi múltja. A jelenleg Milánóban főkonzulként dolgozó egykori tévés ugyanis nem akármilyen társaságban szerezte meg diplomáját: tanára Havas Henrik volt, míg a diplomamunkáját egy másik ismert médiaszereplő, Bakács Tibor írta meg helyette. A történetet maga Havas Henrik rántotta elő a múltból, aki bevallotta: rendkívül büszke volt, hogy egy „olyan egyszerű lélekből, mint Csiszár" sikerült diplomás embert faragnia. Az már más kérdés, hogy utólag kiderült számára: a szakdolgozat nem Jenő érdeme volt.
„Egyszer az egyik televízió aulájában megszólított Bakács Tibor. Azt mondta: ’Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?’ Erre mondtam neki, hogy mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács:
Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!
– idézte fel a kínos történetet egy interjúban Havas Henrik.
Pénzért súgott a tévében Csiszárnak
Megkerestük Bakács Tibort, hogy megtudjuk, valóban igaz-e a történet. A válasz pedig minden volt, csak nem köntörfalazás. „Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!” – vágott rögtön a közepébe a story.hu-nak Bakács Tibor, aki részletesen elmesélte, hogyan lett belőle egyszerre titkos televíziós súgó és diplomagyáros.
Annak idején még én segítettem ki Jenőt a televíziós műsoraiban. Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt. De nincs ezzel baj, pénzt kaptam érte, úgyhogy teljesen oké volt. Később aztán kézenfekvő volt az is, hogy a diplomamunkáját is én írom.
Csiszár Jenő szakdolgozata
A kritikus szerint komoly munkát tett bele a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson munkássága volt.
„Ő egy amerikai pszichológus, aki kísérleteket végzett a kognitív disszonancia elméletével, és feltalált egy sajátos kooperatív tanítási technikát. Rengeteg könyvét olvastam Aronsonnak, nagyon sokat készültem Csiszár szakdolgozatára, úgyhogy kicsit fel is háborodtam, amikor kiderült, hogy Havas csak hármast adott a diplomamunkájára. Főleg, hogy Havas szerintem egy könyvét sem olvasta a pszichológusnak. Na mindegy…”
Másoknak is besegített
A történet azonban itt még nem ér véget. Bakács ugyanis Havas egy másik állítását is megerősítette. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt” – emlékezett vissza, majd a kritikus azt is elárulta, mennyiért vállalta a bértollnoki munkát.
Oldalanként 1500 forintért. Egyébként sokaknak én írtam, csak a Csiszár derült ki. De nem akarom a többieket leleplezni.
Persze akadtak olyanok is, akik még ezen az áron is alkudozni próbáltak. „Viszont azt elárulom, hogy volt egy vicces történet. Az egyikük ugyanis sokallta a pénzt, amit kértem érte – nevet a kritikus. – A k*rva anyját. Kap egy diplomát, és van pofája pár ezer forinton aggódni. Persze időközben rájött, hogy ez mégsem olyan rossz biznisz neki, úgyhogy belement."
Bakács szerint a megrendelői egy dolgot akartak: a papírt. A tudás már kevésbé érdekelte őket. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit. Csak a bizonyítvány kellett nekik, azt pedig meg is kapták."
És hogy mi lett az egyik legismertebb „ügyféllel”?
Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!