Napi friss

Orbán Viktor miatt közleményt adott ki a Big Brother stábja

lerántja a leplet arról, mi történt a BB házban Fotocentral / Archív
lerántja a leplet arról, mi történt a BB házban

A Big Brother első szériájának finalistája, Kormos Bálint a napokban interjút adott. Kitért BB Évire, és az ominózus adásra, amit végül nem adott le a TV2.

Kormos Bálint, vagy ahogy a tévénézők emlékezhetnek, BB Bálint 2002 szeptemberében, még a valóságshow-k hőskorában szerepelt a Big Brother első szériájában. Akkor még ő sem sejthette, hogy az ismertségnek árnyoldalai is vannak. Bálint végül egészen a döntőig jutott, de kevesebb szavazatot kapott, mint Párkányi Évi, így csak második lett. Ismeretes, Évi élete rossz irányt vett a diadal után. Bálint szerint ez nem meglepő, merthogy egyik játékos sem volt felkészülve arra, mi várja idekinn a játék vége után.

„A fél társaság pusztán kalandvágyból jelentkezett. Nem filozofálgattam azon, mi lett volna, ha megnyerem, de mivel még nagyobb fókuszba kerültem volna, engem is hazavágott volna” – utalt Bálint BB Évire a Partizánnak adott interjúban.

Párkányi Éva győzelmével ért véget a Big Brother első évada Fotocentral / Karizs Tamás
Párkányi Éva győzelmével ért véget a Big Brother első évada

Olyan, mint egy börtön

Bálint érdekes módon nem sorolja élete legjobb élményei közé a bent töltött négy hónapot. „Megértettem, miről szól egy börtön, miért találták ezt ki. Nem sok impulzus ér, nem beszélgethettünk kinti emberekkel. Az ember ilyenkor visszapörgeti a korábbi életeseményeit, tizenötször is átgondol olyan dolgokat, amiket normál helyzetben nem tenne meg.”

Orbán Viktor miatt közlemény adott ki a Big Brother stábja

Azt is elmesélte, a készítők meglehetősen nagy szabadságot adtak a játékosoknak. Ám akadt egy pár kivétel.

Miután példásul az egyik versenyző minősíthetetlen kijelentést tett Orbán Viktorról, a csatorna kiadott egy közleményt arról, hogy nem helyénvaló ebben a műsorban politizálni. Végül csak az éjszakai, internetes közvetítésben lehetett látni az ominózus jelenetet.

„Iránymutatást adtak néhányszor. Egy-két ilyen alkalom volt, amikor beszóltak, hogy politikáról inkább ne beszéljünk. Ez nem az a műsor” – mondta most mosolyogva Bálint.

És hogy mi történt pontosan? Az internet máig őrzi az erről szóló cikkeket. Az egykori kormányfőről – akinek első miniszterelnöki megbízatása 2002-ben ért véget – a bugyiárus Pongó tett durva kijelentést.

A TV2 akkor közleményben határolódott el a valóságshow-szereplő mondandójától, és közölték, a botrányos jelenet nem fog képernyőre kerülni.

Az Origo annak idején azt is írta, hogy a miniszterelnök ügyvédjével konzultál a Big Brotherben elhangzottak miatt, mert felmerült, hogy pert indít.