Napi friss

Fel akarták gyújtani Kajdi Csaba modellügynökségét

Kajdi Csaba szorult helyzetben találta magát Fotocentral / Olajos Piroska
Kajdi Csaba szorult helyzetben találta magát

A népszerű tartalomgyártót a lobbanékony természete sodorta veszélybe, hajmeresztő dologról számolt be.

Kajdi Csaba naponta milliók arcára csal mosolyt jópofa videóival, helyenként igen sarkos véleményét is szórakoztató formában tudatja a követőivel.

"Én leszek a legjobb"

Ez a habitus már jóval azelőtt is jellemző volt rá, hogy berobbant az influenszer-világba. Szemtelenül fiatalon, a húszas évei elején eldöntötte, hogy felér a modellszakma csúcsára. „Három hónapiig dolgoztam egy modellügynökségnél, és mint minden rendes fiatal, azt mondtam, én ezt sokkal jobban tudnám csinálni, minden nap azt mantráztam magamnak, én leszek a legjobb ügynök” - mesélt pályafutása hajnaláról Krizsó Szilvi podcastjében.

Mélyvízben

Miután megalapította a saját ügynökségét gyorsan el is kezdett futni a szekér. „Egy hónappal később találkoztam Ebergényi Rékával, akivel gyakorlatilag együtt tanultuk a szakmát, ő modellként, én ügynökként” - vallja be. - Akkor ilyen 25 voltam, de sokkal fiatalabbnak néztem ki. Mindenki el akarta tőlem lopni Ebergényi Rékát, úgyhogy bele kellett állnom, és lepattintani egy csomó embert. Óriási összetűzéseim voltak.

Például idejött egy szerbiai származású milánói ügynök, azt mondta felgyújtja az ügynökséget, adjam oda ezt a lányt neki.

Nem engedtem, ugyan zöldfülű voltam, de nagyon tudtam, mit akarok. Egy cseppnyi félelem nem volt bennem”.

Kajdi Csaba (Cyla) fedezte fel és indította el a modellpályán Ebergényi Rékát és Mihalik Enikőt Fotocentral / TV2
Kajdi Csaba (Cyla) fedezte fel és indította el a modellpályán Ebergényi Rékát és Mihalik Enikőt

Nem tagadja, bizony neki is voltak baklövései, de senkinek nem tett könnyelmű ígéreteket. „Nem is tudtam volna, hiszen nagyon összetett, hogy kiből lesz szupermodell. Azt mondhatnám, ha habitusban mindenki alkalmas lett volna rá, akkor nem 2-3 szupermodellem lenne, hanem 15.” –árulta el.

Ezért nem építettet karriert külföldön

Természetesen Kajdi Csabában is felvetődött, hogy külföldön is karriert csinál, de végül itthon maradt, aminek prózai oka volt. „Főleg a harmincas éveimben lett volna kedvem, csak nem volt hozzá pénzem. Párizsban modellügynökséget vinni teljesen más kávéház, mint itthon”.

.