Megszakították a hagyományt: Sajgál Erika Kovács István nélkül utazott a világ másik felére
Kovács István és Sajgál Erika régóta álmodoztak a vietnámi útról, ám a színésznő végül a férje nélkül utazott. Most elárulta, miért alakult így.
Hosszú házasságuk alatt most először fordult elő, hogy Sajgál Erika a férje, Kovács István nélkül indult el egy nagyobb útra. A családfő a premierje miatt nem tarthatott nejével, ám az ötlet megszületésének pillanatától arra biztatta nejét, hogy nélküle is utazzon el Vietnámba. „Az első pillanattól kezdve, amikor Vietnám szóba került, azt mondta: ’Figyelj, én nem tudok elmenni, színházi premierre készülök, de te menj, és érezd jól magad.’
Ez az önzetlenség és nagyvonalúság mélyen megérintett. Leginkább azért, mert az elmúlt évtizedekben soha nem utaztunk egymás nélkül.
A legszebb pillanat talán az első telefonhívás számomra, amikor megérkezésem után felhívtam a férjemet. Elmondta, annyira boldog, hogy ott vagyok. Éreztem, hogy ezt őszintén mondja, pedig biztosan tudom: ő is nagyon szeretett volna velem lenni. Itthon szerencsére minden rendben ment, Kovácspista nélkülem is remekül feltalálta magát. A külföldön dolgozó fiunk hamarabb érkezett haza, mint én, így apa és fia kihasználták az alkalmat, hogy kettesben tölthessenek együtt néhány napot. Végezetül az utazás legnagyobb élménye számomra egy óriási felismerés lett, ugyanis Vietnám egy önismereti utazás volt.
Nem hittem volna ugyanis, hogy képes vagyok a férjem nélkül nekivágni egy ilyen nagy kalandnak.
Az út végére nemcsak élmények keltértem haza, hanem valami mással is: egy régi érzéssel, amelyről már azt hittem, örökre elveszett. Saját magam ajándéka lettem magamnak” mesélte Kovács István felesége, Sajgál Erika a Bestnek.