Kiara Lord véleményt mondott Stohl András és Kiss Kriszta szakításáról
Mialatt az Ázsia Expressz forgatásán járt Kiara Lord, nem tett közzé semmit a közösségi oldalán. De amint az ország határait ismét átlépte, éles kritikával illette Stohl Andrást és választottját.
Amint hazaért az Ázsia Expressz forgatásáról, azonnal felvette a fonalat. Emlékezetes, hogy Stohl András végig feszült versenyben tartotta a műsor során Kiara Lordot és Kiss Krisztát. Végül úgy határozott, hogy jobban összeillenek a visszafogott, korban hozzá közelebb álló Krisztával. Kiara Lord pedig már akkor is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint puszta gyávaságból nem őt választotta Buci.
Szakítás vagy színjáték?
Kiara Lord kérdezz-felelek-et indított az Instagram-oldalán, ahol választ adott arra a kérdésre is, hogy mit szól ahhoz, hogy Kriszta és Buci nemrég maguk is bejelentették, véget ért a kapcsolatuk. Elárulták, hogy elsősorban az vezetett a szakításhoz, hogy Stohl még mindig nem lépett túl a válásán. Illetve miután elismerték, hogy kettőn állt a vásár, Kriszta magára vállalta, hogy számára túl sok és túl erős volt a médiafigyelem.
Szerintem sosem voltak együtt, de ki vagyok én, hogy állást foglaljak
– írta a sokatmondó választ Kiara.
Kiara Lordot nem zavarja a rivaldafény
Az egykori felnőttfilmes sosem rejtette véka – még Stohl András előtt sem –, hogy őt kifejezetten nem hozza zavarba a médiafigyelem. Sőt 50 százalékban ezért, 50 százalékban Stohl miatt jelentkezett a műsorba.
És jól taktikázott, ugyanis a műsor elhozta számára az újabb szereplést, hamarosan az Ázsia Expressz műsorában lesz látható. A követőbázisa is tovább bővült, amit láthatóan kifejezetten élvez, ám azt is elárulta, a felnőttfilmezést sem hagyta abba, inkább csak más felületen vitte tovább.