Napi friss

D. Tóth Kriszta lánya külföldre költözött: „Hirtelen kiürült a fészek”

D. Tóth Kriszta a Telex podcastjának volt a vendége
D. Tóth Kriszta a Telex podcastjának volt a vendége

D. Tóth Kriszta először mesélt róla, hogy a lánya, Lola külföldre költözött. A tévés, hogy lekösse a hirtelen felszabaduló energiáit, tanulni kezdett.

D. Tóth Kriszta a napokban adta be a szakdolgozatát. Ha minden a tervei szerint alakul, nyárra újabb szakmát szerez. A széles nyilvánosság előtt azonban kevésbé ismert, hogy két évvel ezelőtt belekezdett egy képzésbe, hamarosan mentálhigiénés szakember lesz. „A Semmelweis Mentálhigiéné Intézetének hallgatója vagyok. Mentálhigiénés szakember leszek, amikor végzek idén júliusban. Beadtam a szakdolgozatomat beköttetésre, nagy szusszanásban vagyok” – kezdte Krug Emília új műsorában, a Szinten túlban.

„Most én jövök"

A WMN online magazin alapítója és vezetője elárulta nagyon régóta szeretett volna újabb szakmát tanulni. Ehhez adott apropót, amikor a lánya elköltözött otthonról Kriszta korábban sokat írt Loláról, később már jobban óvta a nyilvánosságtól. Most azonban beszélt róla. „Egy nagyon jellemző élethelyzetben, a fészekkiürülés időszakában, amikor a gyermekem is elment egyetemre, ráadásul külföldre, akkor gondoltam egy nagyot, hogy most én jövök. És jelentkeztem a képzésre, felvettek, és most végzek.”

D. Tóth Kriszta és testvére, D. Tóth András (Fotó: Korponai Tamás/fotocentral.hu)
D. Tóth Kriszta és testvére, D. Tóth András (Fotó: Korponai Tamás/fotocentral.hu)

„Minden összeállt”

Új tudása, mint magánember és mint vezető is sokat segített neki az elmúlt időszakban. „Fantasztikus közösségben vagyok, egy olyan szemléletű képzésben, amire nagyon nagy szükség van Magyarországon, főleg most. Ráadásul cégvezetőként meg a csapatom vezetőjeként is azonnal hasznosítható tudásra teszek szert. És a saját önismereti utamhoz is nagyon sokat hozzá tett. Arról nem beszélve, hogy amikor hirtelen kiürül a fészek, és ott állsz némi felszabaduló energiával, akkor nagyon jól kitöltötte a rendelkezésre álló teret ez a képzés. Úgyhogy minden összeállt. Remélem, tudok is majd vele foglalkozni.”

Nem hagyja ott a szakmáját

D. Tóth Kriszta korábban pszichológus szeretett volna lenni, majd beszippantotta az újságírás. Most pedig nagyon élvezi az újabb kihívást. Ám megnyugtat mindenkit, nem hagyja ott a szakmáját, a WMN közösségét. Klienseket azonban szeretne fogadni.

„Úgy tűnik, valószínűleg fogok foglalkozni klienskíséréssel is, de csoportvezetéssel is, illetve mondom, a saját munkámban, amit nem fogok otthagyni, a saját közösségünkben a vezetésében is nagyon hasznos.”

Kiemelt kép: Archív