Napi friss

Így nézett ki D. Tóth Kriszta hosszú hajjal – fotóval

A tévés-újságíró a hétvégén ünnepelte az 50. születésnapját. Galéria.

Kerek születésnapot ünnepelt február 1-jén D. Tóth Kriszta. A tévés-újságíró ötvenéves lett, bár jócskán letagadhatna a korából. Külseje alig változott valamit azóta, hogy megismerték őt a nézők. A haját sem gyakran változtatja, szinte védjegyévé vált a rövid frizura. Olykor azért előfordult, hogy hosszúra növesztette.

Erről fotót is láthatnak az alábbi galériában, íme!

Büszke lehet a karrierére

D. Tóth Kriszta pályája 30 évvel ezelőtt vette kezdetét. Országos ismertséget azután szerzett, hogy a kétezres évek elején az RTL KLubnál dolgozott mint szerkesztő-riporter. Később a közmédiához igazolt, sokáig ő volt a csatorna brüsszeli tudósítója. Miután hazajött, a Híradó arca lett, ahonnan 2011-ben búcsúzott. Bár a híreknek búcsút intett, maradt a közmédiánál, ahol saját talkshow-t kapott, aminek igen vegyes volt a fogadtatása. Végül 2013-ban otthagyta az MTVA-t. Könyveket írt, majd saját lábára állt, és megalapította a WMN nevű oldalt. Ennek egyik legsikeresebb YouTube-műsora a DTK: Elviszlek magammal lett, amiben egymás után ültek be a hírességek D. Tóth Kriszta mellé az anyósülésre, hogy életükről, karrierükről, magánéletükről meséljenek. Olykor még látni azért a tévében: találkozhattunk vele a Spektrum Home-on, jelenleg pedig a VIASAT3-on láthatjuk.

Óvja a családját

D. Tóth Kriszta a pályájáról mindig szívesebben mesélt, mint a magánéletéről. Első házasságkötésére még odaengedte például a Storyt, második férjét és kislányukat azonban sosem mutatta meg a nyilvánosságnak. Legtöbbször a testvérével, a szintén médiában dolgozó D. Tóth Andrással szerepel. De nagynénjéről, édesanyja nővéréről, a Kossuth-díjas Kútvölgyi Erzsébetről is büszkén nyilatkozik.

Kiemelt kép és fotók: Archív; Birton Szabolcs, Fábián Olga, Gálos Mihály Samu, Korponai Tamás, Steindl Gabriella, Szabolcs László, Szabó Lilla/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!