Hajós András imádni való altatódalt írt a szerelmének: Fridi műsorában elő is adta
Hajós András
Ritka alkalom, hogy Hajós András betekintést ad a magánéletébe, a párkapcsolatáról pedig szinte sosem mesél. A múlt hétvégi Friderikusz TalkShow vendégeként azonban elárulta, nemrég a kedvese ágynak esett, beteg volt, és nem tudott aludni. Hajós ezért írt egy altatódalt, hogy álomba ringassa a szerelmét. Fridi műsorában szerencsére pont volt egy zongora, így ország-világ előtt előadta a kedvesének írt altatót. A szerzemény tényleg nagyon kedves, nem csoda, hogy a műsor többi szereplője – mint például Borbély Alexandra és Kovácsovics Fruzsina – átszellemülten hallgatták Hajós András előadását.
Hajós András védi a szerelmét
Ahogy cikkünk elején is írtuk, Hajós kedveséről alig tudni valamit. Nyilvános eseményen szinte sosem mutatkoznak, a Heti Hetes sztárja csak ritkán ejt el egy-egy, szerelmével kapcsolatos mondatot.
Azt például valószínűsíthető, hogy Hajós volt felesége, két gyermekének édesanyja, Andrea és a zenész jelenlegi párja jó viszonyt ápolnak. Mert egyszer, amikor a kimerült Hajós pánikrohamot kapott az autópályán, exneje sietett a segítségére.
Ezt a szerelmem is tudja, és azt is, hogy bármi bajom van, Andreát fogom hívni. Mert arról a nőről tudom, hogyha éppen mondjuk rókacsapdában van a lába, akkor ő lerágja a térdétől, és eljön értem, vagy a gyerekeinkért, mert tudom, hogy ilyen.
– nyilatkozta korábban Hajós András.
Kiemelt kép: TV2