Átverte az egész országot – legalábbis sokak szerint. Danny Blue ugyanis olyan ígérettel csalta képernyők elé a nézőket, amire mindenki felkapta a fejét. A nagy leleplezés helyett azonban a kíváncsiskodók két biztonsági őrt nézhettek, akik némán őriztek egy lelakatolt dobozt. Persze aki ismeri a mentalistát sejthette: nála semmi sem az, aminek elsőre látszik.
A mentalista megjósolta a választás eredményét
Április 10-én meglepő bejelentést tett a közösségi oldalán az ország legismertebb mentalistája, Danny Blue. Az illuzionista azt állította: már tudja, hogy ki lesz a győztes az április 12-ei országgyűlési választásokon. A híresség szerint ő már látta a jövőt, és ez alapján előre megjósolta a szavazatok eloszlását, amit ma, azaz április 12-én, még az eredményhirdetés előtt meg fog osztani az emberekkel. „Itt van az országos választás eredménye – már most megmutatom. Az a kérdés, amely most az egész országot foglalkoztatja, valójában már nem a jövő része.
A válasz megszületett. Nem a szavazófülkében. Nem a számlálás éjszakáján. Hanem jóval korábban. Egy lezárt kapszulában már most ott van, hogy mi történik április 12-én.
Rögzítve. Változatlanul. Megkérdőjelezhetetlenül. Vasárnap élőben megnézheted a jóslat felfedését. A hitelesség kedvéért már reggel 11 órától élőben közvetítjük az eseményeket!” – írta a közösségi oldalán Danny Blue, akinek ígérete az egész országot feltüzelte, s délelőtt 11 órakor több ezren tapadtak a közösségi oldalain beígért élő közvetítésre.

Több ezer ember érzi becsapva magát
Aztán jött a feketeleves. Vagy inkább a némafilm. Noha Danny Blue élő közvetítése valóban elindult az ígért időpontban, a nézők legnagyobb döbbenetére nem a mentalista tűnt fel, hanem két biztonsági őr, akik rezzenéstelen arccal őriznek egy dobozt. Hang nélkül. Akció nélkül. Tulajdonképpen bármi nélkül. A kommentelők türelme pedig rohamosan fogyott: pár perc után már mindenki azt kérdezte, amit ilyenkor szokás. Hol van Danny Blue? Ki ez a két biztiőr? És miért nincs hangja a közvetítésnek?
„Idecsődítetted az embereket. Tiszta hülyének nézel mindenkit. De azok is vagyunk. Itt várunk a nagy semmire és lessük a biztonsági őrt”
– fakadt ki az egyik kommentelő a sok közül. „Jó nagy átverés volt!” – írta másvalaki. „Most nézem a TikTok-ot. Ott is ki van kapcsolva a hang és több mint 1300 ember vár ott is” – fejezte ki nem tetszését a több századik hozzászóló. A hangulat finoman szólva sem volt euforikus, amikor nagyjából fél óra, negyven perc néma őrködés után végre maga Danny Blue is megjelent a képen – és csodák csodája, a hang is visszatért.
A mentalista gyorsan próbálta menteni a menthetőt: szerinte szó sincs átverésről. Állítása szerint valóban tudja, hogyan alakul a szavazás, ahogy annak idején a világbajnokság eredményét is sikeresen megjósolta – akkor még közjegyzővel, most viszont egy kis csavarral. „Úgy döntöttem, hogy egész nap fogjuk élőben közvetíteni itt, ezt a dobozt! – mutatott a feje felett lógó lezárt ládikára a mentalista. – Ti lesztek most a közjegyzők, a tanúink arra, hogy ezt a dobozt senki nem nyitja ki, senki nem nyúl hozzá, illetéktelen ember nem férhet hozzá a dobozban lévő kapszulához. Remélem, hogy érdeklődéssel figyelitek az ország nagy kérdését, amit előre, április 7-én lezártam ebbe a dobozba. A jóslatomat egy fehér kapszulába rejtettem és a mai napon, este fél 10-kor fogom kinyitni mindenki előtt” – ígérte.

Este fél 10-ig nézhetjük a lezárt ládikát
Vagyis Danny Blue ígérete szerint a nagy leleplezésre még várni kell – egészen az urnazárásig. Ennek prózai oka van: a jövendőmondó nem szeretné befolyásolni a szavazókat.
„Sokan kérdezték tőlem, hogy ha most kinyitnám a jóslatot az befolyásolná-e az embereket. Azt mondom: lehetséges. De én megmondom őszintén nemcsak arra vállalkoztam, hogy egy úgymond homályos gondolatot teszek a dobozba, hanem ennél sokkal többre. Nem akarok túl sok mindent elárulni, hogy mi található a dobozban, maradjon ez meglepetés, de nyilván szeretném, ha lenne ennek egy csattanója.”
És bár a kezdeti lelkesedést gyorsan lehűtötte a hangtalan biztiőr-show, a kíváncsiság mégis újraéledt. „Darabszámra fogja megmondani a szavazatokat? Na az lenne az igazi” – írta izgatottan egy kommentelő.
Hogy valóban a jövőbe látott-e, vagy csak egy újabb mesteri trükknek vagyunk tanúi, az este fél tízkor kiderül. Addig pedig nézhetünk élőben két biztonsági őrt, akik hősiesen őrzik a „magyar frigyládát”.
Kiemelt kép: TV2/fotocentral.hu




