Két év telt el azóta, hogy Kútvölgyi Erzsébet elveszítette férjét, a hiány azonban azóta sem halványult. A színésznő ritkán beszél a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt arról, hogyan telnek a mindennapjai a veszteség után – és arról is, milyen különös módon próbál kapcsolatban maradni azzal, akit negyven éven át szeretett.
Az esték és az éjszakák a legnehezebbek számára. Ilyenkor nehezebben talál megnyugvást, és sokszor csak hajnalban tud elaludni. A gondolatai ilyenkor újra és újra visszatérnek a közös életükhöz, az emlékekhez, amelyek egyszerre adnak erőt és okoznak fájdalmat. Minderről a Bóta Caféban beszélt.
„Nagyon nehéz nélküle”
A színésznő elárulta: van egy sajátos, belső párbeszéd, amely segít neki feldolgozni a hiányt – még akkor is, ha tudja, ez valójában csak önmaga felé irányul.
„Nagyon-nagyon-nagyon jó lenne, hogyha nem vesztettem volna el. Nagyon nehéz nélküle. Nehezen mennek az éjszakák, az esték. Igen későn, hajnaltájt fekszem le. Sportcsatornákat nézek, hogy kikapcsoljam magamat. És akkor ezeket a kosárlabdákat, röplabdákat, focikat, ezeket viszem be az ágyba, és mielőtt lekapcsolom a lámpát, azelőtt, fölnézek a szekrény fölé, és megpróbálok vele valamilyen módon kommunikálni.
Ez olyan, hogy magamnak teszem fel a kérdéseket, és magam válaszolok a magam által feltett kérdéseimre. És ez egy intellektuális csalás. És talán pont két-három héttel ezelőtt gondoltam arra, hogy ezt abba kéne hagynom, mert öncsalás. Öncsalás. De hát el nem tudom képzelni, hogy bárki valaha mellém feküdjön abba az ágyba. Hogy ne legyen öncsalás a csalás, hanem, hogy kérdezhessem, és én válaszolhassak. Akár egy simogatással, akár suttogva, vagy fölülve, vagy bárhogy.”
Fájó veszteségek
A több mint négy évtizedes házasság emléke mélyen beépült az életébe. Nemcsak a közös örömök, hanem a veszteségek is összekötötték őket – ezek az élmények pedig még inkább felerősítik Erzsébetben a hiány érzését. Ráadásul nem ez az egyetlen fájó veszteség az életében.
„Azért 40 évben annyi minden történt velünk, annyi minden gyönyörűség. Annyi veszteségünk volt, elvesztettem az édesanyámat, az édesapámat, a húgomat. Hogy lehet, hogy az embernek a nála fiatalabb testvére hamarabb elmegy?? Igazságtalan halálok sorozata. Mert valahogy úgy rendelte az ég, a Jóisten, hogy aki létrehozta a családot, aki a legidősebb, aki már bottal közlekedik, akinek már hajlott a háta, aki annyira keresi a szavakat, hogy már kiesik a műfogsora a szájából, hogy annak kell eltávozni. Szeretetben, nyugalomban neki kell eltávozni. És nem a húgomnak.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
