Ismét sikerült mindenkit ledöbbentenie Varga Viktornak – de amit most tett, arra tényleg kevesen voltak felkészülve. A polgárpukkasztó előadó eddig sem a visszafogottságáról volt híres, ám legújabb produkciójával olyan határt lépett át, ami már nemcsak meghökkentő, hanem kifejezetten veszélyes is.
Életveszélyes mutatvány az autópályán
A minap durva képsorok kezdtek el terjengeni az interneten, amit maga Varga Viktor osztott meg a közösségi oldalán. Az énekes éppen egy hölgy társaságában repesztetett az autópályán tizenhárom éves Mustangjával, amit sajátos módon kormányzott. Bár Viktor vélhetően jópofaságból, vagányságból osztotta meg a megdöbbentő felvételeket, a kép szinte mégis kivétel nélkül mindenkinél kiverte a biztosítékot. Hogy miért? Nos, mert az énekes úgy döntött, nincs szüksége a kezére a vezetéshez, elég a nagylábujjával elkormányozni az autót, amellyel éppen nem kis sebességgel repesztetett az autópályán. És ha ez a trükk esetleg nem lenne elég merész, Viktor azt is bemutatta, a lábujja nélkül is boldogul: hol az egyik lábát, hol mindkettőt az útitársa ölében pihentette, miközben az autó lényegében kontroll nélkül száguldott a sztrádán.


„Ha be lenne kötve is meghalna”
Viktor ámokfutása persze egy pillanat alatt bejárta az internetet. Az emberek megdöbbenve, felháborodva kommentálták az énekes mutatványát.
- „Varga Viktor és a kényszeres feltűnősködés, hogy neki minden nagyon megy.”
- „Úristen, bocsánat, mi ez a felelőtlen vezetés, hogy a lába a másik ölében van? Ha hirtelen kell fékezni ott halnak meg. A kocsiban légzsák sincs… Idióta!”
- „Nem is az, hogy ők, de például ha előttük valakinek fékeznie kell, abba is így fullosan beleszalad… Gondolom, semmi nem történne, ha ezt bárki jelentené a rendőrségen, de ez undorító, lesz*rom, ha magukat veszélyeztetik, az az ő dolguk, de másokat k*rvára nem kellene az ő hülyeségük miatt.”
- „Az a durva, hogy még ha be lenne kötve is meghalna. Azt a koponyajelvényt keresztültolná a légzsák a fején.”
- „Ezt ilyenkor képekkel együtt nem lehet feljelenteni? Lesz*rom, mit csinál, de mások életét ne veszélyeztesse ez az idióta neandervölgyi.”
A rendőrséghez is eljutott a felvétel
Viktorhoz záporoztak a kommentek, míg végül valaki nemcsak az online térben írta ki magából az értetlenségét, hanem egyenesen a rendőrséghez fordult és feljelentette az énekest.
Hogy lesz-e következménye az elképesztő mutatványnak, egyelőre kérdéses – de az biztos, hogy ez a húzás még azoknál is kiverte a biztosítékot, akik eddig bármit elnéztek Viktornak: ezúttal ugyanis nemcsak a saját sorsával játszott, hanem mások életét is kockára tette, hisz a lájkvadász jelenetek ugyanis könnyen tragédiába torkollhattak volna.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




