Napi friss

Vadon Jani a Heti Hetesben tér vissza a képernyőre

Vadon Janit legutóbb a Most Wanted – A hajsza című műsorban láthatták az RTL nézői. Április 12-től azonban az újraélesztett Heti Hetes egyik szereplője lesz.

A húsvéti ünnepek alatt kiderült, hogy Parti Nóra és Fancsikai Eszter is feltűnik majd a visszatérő Heti Hetes ikonikus stúdiójában, kedden pedig az is napvilágot látott, hogy Vadon Jani is új szereplőként tűnik fel a műsorban. A rádiós-műsorvezető az RTL.hu-nak azt mondta, nem bólintott rá egyből az ajánlatra, a műsort pedig egyfajta önfejlesztési kalandnak tartja.

„Az ilyen típusú műsoroknak nagyon fontos eleme az, hogy milyen társaság jön össze, és nagyon kíváncsi voltam, hogy kik azok az emberek, akiket állandó szereplőknek képzelnek el a Heti Hetesben. Nagyon sok castingon vettem részt, folyamatosan cserélődtek körülöttem az emberek, és számomra fontos szempont volt, hogy mennyire tudok velük együttműködni. Semmiféleképpen sem szerettem volna belemenni egy kényszerszülte szituációba, és simán nemet mondtam volna erre a felkérésre, ha nem jön össze egy olyan csapat, akikkel teljes mértékben megvan a komfortérzet és a kémia” – mesélte Jani.

Április 12-én tér vissza a Heti Hetes az RTL-re (Fotó: RTL)

Teljes lett a Heti Hetes szereplőlistája

Arra, hogy a visszatérő produkció mennyire lesz szabadszájú és kritikus, Jani az alábbit jelentette ki.

„A Heti Hetesben elég markáns személyiségek gyűltek össze, és biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor az egésznek lesz egy kis odamondós, provokatív hangulata.

Egy ilyen típusú műsorban nem fér el a mellébeszélés, kendőzetlenül ki kell mondani a dolgokat. Mindenki rendkívül határozott véleményt képvisel, és ez garancia arra, hogy lesz pezsgés a műsorban. És persze indulatokat fog gerjeszteni, ez borítékolható!”

Jani hozzátette, fontos, hogy az ember magával szemben legyen kritikus, hiszen attól lehet leginkább fejlődni képessége. Ahogy azt is el kell fogadnunk, hogy nincs mindig igazunk, és ez a műsor remek lehetőség lesz számára ilyen szempontból.

„A Heti Hetes stúdiójában ülnek olyan emberek, akikkel nem feltétlenül értek egyet minden kérdésben, de engem meg lehet győzni arról, hogy a mások álláspontja a helyes, és nem az az irány a tökéletes, amit én képviselek” – vélekedett.

A mai napon a Heti Hetes utolsó szereplőjének személyére is fény derült, hiszen Linczényi Márkó is helyet kap a már korábban bejelentett hírességek (Parti Nóra, Fancsikai Eszter, Majka, Hajós András, Hevér Gábor, Thuróczy Szabolcs, Vadon Jani, valamint a műsorvezető, Nagy Ádám) mellett.

Kiemelt kép: RTL

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!