Napi friss

Dietz Guszti: „Én egy hangos, suttyó paraszt vagyok Zsuzsi szüleihez képest”

Dietz Guszti sosem kertel, most sem tette: őszintén mesélt Laky Zsuzsi szüleivel való kapcsolatáról, akik immár 17 éve az élete részei. De édesanyjáról és édesapjáról is beszélt.

A Best Podcast legutóbbi adásának vendége, Dietz Guszti őszintén mesélt a szüleivel való kapcsolatáról. Édesanyjával – akit sajnos már elvesztett – nagyon szoros volt a viszonya, Guszti drogos múltját is meg tudták beszélni. „Húsz éve magam mögött hagytam a drogot, kijöttem belőle. Sokat beszéltünk erről anyámmal, utoljára a kórházban, a halálos ágyán. Akkor és ott mindent elmondtunk egymásnak. A végén úgy éreztem – sőt tudom is –, büszke volt rám: az új életem, a családom, a sikereim miatt.”

Dietz Guszti édesapja

Dietz Guszti és édesapja kapcsolata már terheltebb volt. „Vele közel sem volt annyira szoros a kapcsolatom, mint az anyámmal. Az ő halála más miatt rendített meg. Hátsó fali szívinfarktust kapott, tizenöt évesen én találtam rá otthon. Mentem haza, és nem tudtam kinyitni az ajtót. Mögötte feküdt.

Elvert otthonról, a halála után elmaradtak ezek… Maradjunk abban, hogy az én időmben még voltak apák, akik elverték otthonról a gyerekeiket.”

„Suttyó paraszt vagyok hozzájuk képest”

A színésznek édesanyja elvesztése után felesége, Laky Zsuzsi és az ő családja segítettek talpra állni. „Fantasztikus szülei vannak. Ahogy tisztelik, szeretik egymást, náluk soha egy hangos szó sincs, nincs veszekedés, kiabálás… Ahogy élnek, az példaértékű.

Én egy hangos, suttyó paraszt vagyok hozzájuk képest.

Ők az első pillanattól kezdve elfogadtak, befogadtak a múltammal együtt. Tudtak – és tudnak – velem azonosulni. Immár tizenhét éve.”

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.

Kiemelt kép: Archív

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!