A jelek szerint Rubint Réka minden önsajnálat nélkül éli mindennapjait, és nem hajlandó azután sem visszavonulni, hogy elismerte: évek óta súlyos betegséggel küzd.
„Nagy kő esett le a szívünkről”
A balatonkenesei Kenese Evezős Terasz már napokkal korábban meghirdette Rubint Réka húsvéti szezonnyitó alakreform edzését, egy csütörtök esti interjú, amelyben Réka elmondta, hogy súlyos betegséggel küzd, azonban teljesen új helyzetet teremtett. A találgatásokat megelőzendő Réka maga beszélt erről a TV2 Napló stábjának, és ezzel azt is megmutatta, hogy még ilyen nehéz körülmények között is képes erős maradni – írta a Blikk. A lap munkatársa is jelen volt a pénteki eseményen, ahol Rubint Réka megkapó őszinteséggel mesélt arról, hogyan fogyatkozott meg az utóbbi időben a baráti kör.
Bajban ismerszik meg, ki az, aki igazán közel áll az emberhez. Korábban volt ötven barátom, most van húsz, de lehet, hogy sokat mondok.
Kenesei vendéglátónk, Szilvi is köztük van: a férjemet 25 éve ismerem, őt pedig 28 éve…
„Nagy kő esett le a szívünkről, miután Réka őszintén elmondta, hogy beteg – fogalmazott a Blikknek Schobert Norbert, aki meghatottan, de büszkén videózta feleségét a színpad mellől. – Megyünk tovább, nem állunk meg, ezt a hétvégét viszont pihenéssel töltjük itt, a Balatonnál. Úgy jöttünk most ide, erre az edzésre, mint máskor, és örültünk a sok régi barátnak. Réka bejelentése után nagyon sok pozitív üzenetet kaptunk, több millió ember imádkozik érte, és hiszek abban, hogy ez segíteni fog!”
Nemrég az is kiderült, hogy eredeti terveit megváltoztatva, fia, az ifjabb Norbi Amerika helyett itthon folytatja majd tanulmányait, hogy édesanyja mellett lehessen ebben a nehéz időszakban.

Marsi Anikó is mellette áll
Marsi Anikó férjével vett részt a balatonkenesei eseményen.
Amióta láttam a riportot Rékával, szinte folyamatosan sírok
Biztos vagyok abban, hogy ez a csodálatos asszony, aki ennyi mindenen keresztülment, egy szerető családdal a háta mögött sikerrel vívja majd meg ezt a csatát” – jelentette ki a műsorvezető.
Kiemelt kép: Archív




