Szily Nóra kemény nő, szokták mondani dicséretképpen, mégis bántja ez a mondat. Mert valóban sokszor kellett kemény helyzetekre erős nőként reagálnia, finom nőiességét azonban mindig igyekezett megőrizni.
Minderről a Neshama TV YouTube-csatorna podcastjában beszélt. Többek között szóba került, hogy viszonylag hosszú párkapcsolatai voltak, ugyanakkor több kudarc után az ember, mint mondta, elgondolkodik, milyen fajta apakép befolyásolja egy nő férfiakhoz fűződő viszonyát.
Nóra bízik abban, hogy a traumákat feldolgozhatja, bár ezt nehezíti, hogy öt éve meghalt az édesanyja, és pár hétre rá az édesapja is. Vele kapcsolatban pedig annyi a feldolgozatlan düh, indulat, hiányérzet, és annyi fájdalom él benne, hogy máig rossz álmok gyötrik. Ezért most egy hosszú levél megírására készül.
„Az apámmal próbáltam a hiányaimról beszélni, de falakba ütköztem, vagy ebben is falakba ütköztem. Anyu fényesen ragyog a lelkemben, és furcsa mód az alkatomban, a hangomban és a gesztusaimban él tovább. Az apu, az meg, szóval ő nem ott van. Ővele még szóba kell állnom valahogy, és valószínű ez a levél lesz az első lépés, ami révén nekem meg kell bocsátanom, hogy ez így alakult. Van, amit nehéz feldolgozni. Már felnőtt, érett voltam, a 40-es éveimet éltem, és akkor éppen egy olyan időszak volt, hogy találkozgattam velük, amikor a felesége egyszer csak kimondta azt a mondatot, ami sokat elárul:
’Amikor apukáddal egymásba szerettünk, egyetlen egy baj volt, hogy te léteztél.’ És akkor rájöttem, hogy nagyon sokszor az életemben biztos azért voltam negligálva, mert én bezavartam abba a képbe. Mert őnekik ez tényleg a nagy szerelem volt. De hát én megszülettem, és azt a mondatot megkapni, hogy ’csak az a baj, hogy te vagy…’ Szerintem nincs ember, akit ez nem üt meg. Pedig ezt humornak szánták. Tehát nyilvánvaló, ez egy hosszú levél lesz…”
A teljes cikk a legfrissebb Story magazinban olvasható!
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu