Napi friss

Tóth Gabi: „Azt éreztették velem, hogy én egy vidéki paraszt vagyok”

Tóth Gabi megrázó őszinteséggel beszélt arról, hogyan próbálták „kijavítani” Budapesten a származása miatt: tájszólása miatt beszédtanárhoz küldték, és azt éreztették vele, hogy szégyellnie kell, honnan jött. Az énekesnő most kimondta: nem kér a megváltoztatott verzióból.

Tóth Gabi a Nőfilter podcast friss epizódjában meglepően nyíltan mesélt arról, milyen élmények formálták az önképét, és hogyan kellett szembenéznie a származásával kapcsolatos előítéletekkel. Az énekesnő gyerekkora a Balaton-felvidék lankái között telt, és ma is úgy érzi, hogy minden, ami igazán fontos benne, ebből a közegből táplálkozik.

A beszélgetés során többször visszatért arra, hogy számára nem kérdés, honnan jött – és ezt soha nem is akarta letagadni.

„Volt idő, amikor próbáltam affektálni”

Sok mindent lehet rám mondani – és mondanak is –, egyre viszont nagyon büszke vagyok: hogy sosem felejtettem el, honnan indultam” – fogalmazott, majd arról is beszélt, mennyire közel áll hozzá a vidéki életforma.

„Nekem a vidéki ember megvilágosult ember. Nagyon sokan lenézik a vidékieket, de sokkal többet tudnak a létezésről, a teremtés körforgásáról, mint az elurbánosodott emberek” – mondta.

Gyerekkori emlékei is ezt az erős kötődést erősítik: a tanúhegyek között töltött napok, a szőlőmetszés, az állatok körüli teendők vagy épp a nagymamájával közös piaci árusítás mind hozzátartoznak ahhoz az identitáshoz, amit ma is büszkén vállal.

Ugyanakkor nem minden élmény volt ilyen felemelő. Amikor Budapestre került, hamar szembesült azzal, hogy a tájszólása miatt kilóg a sorból – és ezt nem mindenki fogadta empátiával.

„Nekem nagyon erős tájszólásom volt, és elküldtek beszédtechnika-tanárhoz Budapesten, hogy tanuljak meg szépen beszélni. Ez nekem nagy törés volt lelkileg, mert azt éreztették velem, hogy én egy vidéki paraszt vagyok, akinek szégyellnie kell azt, honnan jött. Volt egy idő, amíg nagyon próbáltam affektálni, de rájöttem, hogy mekkora hülye vagyok és mennyire nem önazonos ez. Mit szégyelljek ezen? Milyen gyönyörű, hogy megmaradtak ezek a kulturális örökségek, mint amilyen egy tájszólás” – idézte fel.

Tóth Gabi tapolcai lakásukban. (Fotó: Karizs Tamás/fotocentral.hu)

Ha fáradt, még tájszólásban beszél

A műsorban Gáspár Evelin is megszólalt, aki saját palóc beszédmódjáról mesélt, és arról, hogy ő sosem akart ezen változtatni. Gabi erre reagálva őszintén bevallotta:

Én ezt nagyon sajnálom, hogy belőlem kiölték. Hallgatlak titeket, én imádom ezt a palóc tájszólást

Hozzátette, hogy bizonyos helyzetekben – például amikor fáradt, vagy a nagymamájával beszél – még mindig visszaköszön benne a régi beszédmód.

Tóth Gabi a Megasztár versenyzőjeként. (fotó Ványi Ákos/fotocentral.hu)

„Egyszerű vidéki lány vagyok”

A beszélgetés végére egyértelművé vált: számára a vidéki lét nemcsak emlék, hanem tudatos választás is.

Nekem nagyon sok olyan incidensem volt, amikor engem lenéztek, mert nem vagyok tanult, nem vagyok értelmiségi család sarja. Egy egyszerű vidéki lány vagyok, és soha nem cserélnék senkivel.

Annyira hálás vagyok ezért a létezésért, minden hibámmal együtt, amin majd dolgoznom kell még az életemben. Nagyon örülök, hogy vidéken élhetek, és az is a tervem, hogy vidéken éljek, mert én nem bírom a nagyvárost már” – zárta gondolatait.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!