Napi friss

Veréb Tamás családi ereklyének szánja volt felesége gyűrűjét

Veréb Tamás első házassága igen hamar zátonyra futott, amiről ma már úgy vélekedik, hogy azért alakult így, mert nem volt felkészülve az elköteleződésre. Azonban az eljegyzési gyűrű, amivel megkérte volt felesége kezét, szimbolikus tárggyá vált számára.

Veréb Tamás a szép, antik tárgyakat nem csak azért tartja, mert értékesek. Saját bevallása szerint sokkal inkább az vonzza, hogy mi történt a múltban az adott tárggyal, azaz kié volt és milyen sztorik kapcsolódnak hozzá. Ez a szenvedélye vitte most Tomit a TV2 stúdiójába is, hogy megmutassa a Kincsvadászoknak két nagy becsben tartott darabját. „Egy bizonyos másik fajta gyűrűből lett ez, amikor újrakezdtem az életemet néhány évvel ezelőtt. Az én családomban soha nem volt olyan tárgy, és nem is volt rá lehetőség, hogy generációkon át öröklődjön egy. Ezért úgy gondoltam, majd én leszek az, aki készíttet egy ilyet” – mesélte a Kincsvadászok VIP műsorában a színész, és meg is mutatta a pecsétgyűrűt.

Pecsétgyűrű lett Veréb Tamás korábbi eljegyzési gyűrűjéből (Fotó: TV2)

Az újrakezdést szimbolizálja a gyűrű

Bár most is szívesen viseli, inkább ritka és kiemelkedően fontos alkalmakra tartogatja a fekete köves ékszert, amit volt felesége eljegyzési gyűrűjéből készíttetett. Bár felmerült a kérdés, hogy ha már a szakértők elé lépett vele, el is adhatná. De Veréb Tomi visszakozott.

„Ennek túl magas eszmei értéke van számomra”

– jelentette ki a színész, aki egyébként egy különleges, kerámia virágmotívummal díszített, arany zsebórát hozott a Kincsvadászok számára. Ám mint kiderült, a gyűrűt és az órát is csak „megjáratta”, mert végül utóbbitól sem vált meg. Az arany zsebóráért – annak különlegessége okán – legalább kétmillió forintot szeretett volna kapni. Fejes Tamás viszont 820 ezer forintot kínált érte, így végül nem lett üzlet.

Második nekifutásra lett meg az igazi

Veréb Tamás első felesége Klajkó Szandra táncművész volt, de alig másfél év után bejelentették, hogy elválnak. Mint kiderült, hűtlenség vezetett a szakításhoz. A Best podcastban Tomi őszintén beszélt arról, hogy akkoriban még nem volt elég érett az örökkön-örökké megtartásához.

„Annak ellenére, hogy fiatal voltam, csalódtam magamban, kudarcként éltem meg, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani. Mindig az járt a fejemben, miért nem tudtam okosabb lenni, miért nem láttam előre, mi lesz ebből a házasságból”

– vallotta be Veréb Tomi, aki tavaly májusban teljes titokban vette feleségül Koltai Vivient.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!