Napi friss

Tóth Gabi is megszólalt, ilyen most a kapcsolatuk nővérével

Tóth Vera a minap beszélt arról, hogy Tóth Gabi miatt pszichológus segítségét kérte. Most egy másik interjúban Gabi beszélt arról, hogy milyen most a kapcsolatuk.

Mint arról a story.hu beszámolt, egy interjúban beszélt arról a minap Tóth Vera, hogy pszichológus segítségét kellett kérje azért, hogy rendeződjön a kapcsolata húgával, Tóth Gabival. „Őszintén szólva, én nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom. Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét. Megállíthatatlanul megy előre, ha megkérdez, természetesen válaszolok, de kéretlenül nem fogok neki tanácsokat osztogatni. Nagyon sokan írják, hogy tanítsam rendre, meg ilyenek, de hát én nem az anyukája vagyok. És az anyám sem tud nagyon mit tenni. Mi támogatjuk őt érzelmileg, ha valamiben elcsúszik. Ez a legtöbb, amit tehetünk” – mesélte Vera az Én Kék Zónám című podcast vendégeként.

A Megasztár miatt tört ki vita

Emlékezetes, hogy a két aranytorkú nővér legutóbb a Megasztárral kapcsolatban akaszkodott össze. Vera keményen kritizálta a szerinte hamvaiba hulló műsort, mire Gabi zokon vette kijelentéseit. A testvérek kapcsolatát ugyanakkor az idősebb nővér habitusa viheti előre. Vera úgy érezte, sokszor már nem tudja egyedül megoldani a kisebb Tóth-lány természetének nehézségeit és azt, hogy emiatt mit kell elszenvednie. Nem utolsósorban azért, mert nem vallanak egyforma nézeteket a közélet kérdéseiben sem. Ezt azonban igyekszik teljesen kizárni a kapcsolatukból.

„Én messziről kerülöm vele a politizálást. Szerintem ennek nincs helye a családi vacsoránál, nem találom helyénvalónak ezt a témát. Minden pillanatban azt próbálom felé kifejezni, hogy engem ő mint magánember érdekel. Hova megy fellépni, hogy van a kislánya. Erre terelem a beszélgetéseket. Őt nem lehet meggyőzni semmiről sem, ez egészen kicsi kora óta így volt”

– árulta el Vera.

A Tóth-lányok a Megasztáros botrány után végül kibékültek. Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Tóth Gabi is reagált

Egy másik interjúban, amikor Gabit arról kérdezték, milyen a viszonya konkrét személyekkel, Tóth Vera is szóba került.

„Ezzel most megfogtál… Többek között ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondolunk ugyanazt a világról. És ez egy nehéz ügy, de nyilván a testvérem, és mindig ott leszek bármiben, amiben kell neki, mert szeretem őt”

– mondta Tóth Gabi a Patrióta Youtube-csatornáján, amit az nlc.hu szemlézett. Az interjúban egyébként több ismert emberről is elmondta a véleményét, úgy mint Curtis, Caramel, vagy éppen Osváth Zsolt.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!