Idén ismét megrendezésre került a Televíziós Újságírók Díjátadó gálája, amire a story.hu is meghívást kapott. A szakmai zsűri tizenöt kategóriában osztott díjakat, és a legjobb stúdióreality – ami egy új kategória – a TV2-n futó Kincsvadászok lett. Tilla és a műsor kereskedői, szakértői együtt vették át a díjat, és még mielőtt levonultak volna a színpadról, az est házigazdája, Gundel Takács Gábor megkérdezte tőlük, mit gondolnak, mennyit ér ez az elismerés. Erre Megyesi Balázs gyorsan visszalépett a mikrofon mögé, és azt mondta; „Az egyik legnagyobb siker, hogy minket már másolnak is…”

A műtárgyszakértő természetesen az RTL hamarosan induló, A legjobb ajánlat című műsorra gondolt, ami hasonló koncepcióra épül, mint a Kincsvadászok.
Noha a teremben szép számmal ültek az RTL-től is, illetve A legjobb ajánlat házigazdája, Sváby András is jelen volt, olybá’ tűnt, senki nem vette zokon Megyesi beszólását.
Katona Szandra reagált kollégája beszólására
Dr. Katona Szandra a story.hu-nak reagált kollégája beszólására. Mint mondta, ennyi adok-kapok belefér. Ez inkább egymás ugratásáról szólt, mintsem hogy komolyabban oda akart volna szúrni. Pláne mert a szakmából ismerik egymást az RTL-es gárda szakértőivel.
Az sem kérdés, hogy ő maga nézni fogja a konkurens műsort. „Persze, nagyon érdekel! Többek közt azért is, mert mi, kereskedők ismerjük egymás munkásságát. Illetve azt gondolom, vagyis abban bízok, hogy a művészet általuk is csak még több emberhez, nézőhöz jut el. Szerintem az egy klassz dolog, hogy ettől csak még nagyobb lesz az érdeklődés a képző és iparművészeti alkotásokra.
Szóval én nem konkurenciaként tekintek A legjobb ajánlatra. Ők nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a kortárs művészetre, míg nálunk a klasszikus tárgyakon van a fókusz.”

„Ismerjük és elismerjük a másikat”
Dr. Katona Szandra azt külön kiemelte, mint ahogy eddig sem volt rivalizálás közöttük, biztosan nem egy műsor miatt fogják elkezdeni. „Ismerjük és elismerjük a másikat. Mindenki a helyén van. És nagyon kíváncsi vagyok, nekik mit sikerül megkaparintaniuk. Az is nagyon érdekelne, miként vették rá a műsor szereplőit arra, hogy Andrist (Sváby András – a szerk.) beengedjék az otthonukba körülnézni!?”

Kiemelt kép és fotó: TV2, RTL




