A story.hu elsőként számolt be róla, hogy a Turay Ida Színház Fergeteges látogatás című darabja fél órával hamarabb véget ért múlt vasárnap délután, miután Pásztor Erzsi nem tudta folytatni az előadást. A teátrum a story.hu-nak küldött válaszában a következőt írta: „Egy 90 éves művész esetében – még kiemelkedő szellemi frissesség mellett is – előfordulhat, hogy egy-egy mondat vagy jelenet kimarad, ami az előadás rövidüléséhez vezethet. Ez azonban semmit nem von le Pásztor Erzsi művészi nagyságából. Viszont a művésznő családjának ősz óta kifejezett kérése, hogy egészségi állapotával kapcsolatban soha semmilyen információ ne kerüljön nyilvánosságra. Különösen azért, mert a múltban több alkalommal pontatlan, eltúlzott vagy álhírek jelentek meg, ezzel kárt és szomorúságot okozva a művésznőnek. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a március 17-i Forgószínpad előadásban Sarita szerepét – az eredeti terveknek megfelelően – Szabó Éva művésznő játssza – a darab kettős szereposztásban kerül színre” – tájékoztatta lapunkat a Turay Ida Színház.

Pásztor Erzsi rosszulléte
A story.hu-nak több forrás is megerősítette, hogy az említett előadásra Pásztor Erzsi vélhetően nem érkezett jó állapotban. A kétfelvonásos darabban többször is kollégái segítségére szorult. Darvasi Ilona színházigazgató a közönség megértését kérte.
Pásztor Erzsi végül kilépett a közönség elé, és elmondta, nagyon sajnálja, ami a színpadon történt, jobb előadást érdemeltek volna azok, akik jegyet váltottak a darabra. Egyúttal megígérte, bepótolják a jövőben. A közönség soraiban többen zokogásban törtek ki, mások állva tapsoltak, biztosítva a művésznőt szeretetükről és megértésükről.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




