Kevés olyan magyar rajzfilm született, amely ennyire beépült volna közös emlékezetünkbe. A Macskafogó nem egyszerűen siker volt a maga idejében: idézhető, szerethető, újranézhető klasszikussá vált. A karakterek hangja összeforrt a figurákkal, és talán nincs is olyan néző, aki ne tudna felidézni legalább egy jelenetet az alkotásból. Lusta Dick alakja különösen közel áll a nézők szívéhez. A kissé esetlen, mégis szerethető egér hangját Mikó István adta, aki ma is mosolyogva gondol vissza erre a munkára.
„Az én alkatomhoz készült a rajz”
De vajon hogyan találta meg Lusta Dick szerepe a Jászai Mari-díjas színészt, és milyen volt együtt dolgozni a korszak legnagyobb művészeivel? Mikó István szerint a szerep szinte sorsszerű volt, az emlékek felidézése közben érezni, mennyire szívügye maradt a film. „Lusta Dick szerepét egy az egyben rám írták. Az én alkatomhoz készült a rajz, és ugyanez elmondható a többi karakterről és magyar hangjáról. Előbb a szövegkönyvet vettük fel, csak ezt követően rajzolták meg a karaktereket. Minden percét imádtam a Macskafogónak – meséli lapunknak Mikó István. – Egyébként több kultikus mondat, poén improvizáció eredménye volt, bár idézni már nem tudnék a filmből. Egyrészt negyven év telt el azóta, másrészt bevallom őszintén, nem sokszor láttam a kész filmet. Sőt, olyan szinkronmunkám is van, amit egyáltalán nem láttam filmvásznon – mondja nevetve Mikó István. – Egyébként a Macskafogó azért is foglal el különleges helyet a szívemben, mert kiemelkedő színészgárdával dolgozhattam együtt. Sinkó László, Benedek Tibor, Haumann Péter, Körmendi János és még sorolhatnám. Volt, hogy munka után bent maradtam a stúdióban, csak hogy megleshessem a kollégáimat munka közben. Isteni élmény volt.”
Negyven év nevetés
A Macskafogó egyik titka talán éppen az, hogy a stúdió falai között nem csupán pontos munka, hanem valódi játék zajlott. Mikó István szavai is megerősítik: több ikonikus poén nem is volt előre megírva. A nézők ma is emlegetik az emblematikus jeleneteket: amikor Lusta Dick joghurtot kér „szalonnával, sok szalonnával”, vagy amikor a maffiavezér Maxipocak inkább konzervvért választ vacsorára. Ezek a pillanatok nemcsak a rajzok, hanem a színészi jelenlét miatt váltak halhatatlanná. A felvételek légkörét felszabadultság és kreatív bizalom jellemezte: a színészek mertek kísérletezni, árnyalni, egy-egy hangsúllyal vagy apró gesztussal új színt adni a figuráknak. Ez a közös alkotói szabadság adta meg a történet különleges ritmusát és elevenségét. A mikrofon mögött nem csupán felmondták a szöveget, hanem együtt lélegeztek a figurákkal.
Maradandót alkottak
Amikor szóba kerül a siker, Mikó István őszintén vall arról, hogy ilyen hosszú távú hatásra senki sem számított. „Az ember ilyenkor csak reméli, hogy valami jót csinált, maradandót tett le az asztalra, de azt álmomban sem gondoltam, hogy negyven év múltán is a Macskafogóról fogunk beszélgetni. Egyébként a mai napig van, hogy egy-egy színházi előadás után odajön hozzám valaki és a filmről, Lusta Dickről nosztalgiázik. Persze Micimackót semmi nem tudja überelni – vallja be nevetve a színész. – Általában Micimackó az első, ami beugrik az embereknek, amint meghallják a hangomat, ami persze nem csoda, hiszen majd’ 30 évig szinkronizáltam. De Dzsinit is sokszor emlegetik az Aladdinból. Utóbbi volt egyébként az egyik legnehezebb szinkronmunkám, miután azt eredetileg Robin Williams hangjára írták, aki nagyon jól tudott parodizálni, másokat utánozni, így nekem is számos hangszínen kellett megszólalnom, ami hatalmas szakmai kihívást jelentett.”
A színész hangján generációk nőttek fel, a Macskafogó pedig különleges helyet foglal el a pályáján. „A titka szerintem a humorban, a színészgárdában és a korszak szellemében rejlik. Ez teszi mai napig időtállóvá.”
Kiemelt kép:
