Amióta Lékai-Kiss Ramóna A Nagy Duett első adásában elmondta, hogy a stylistok által ráadott ruhaköltemény alatt nincs bugyi, zsűritásai és Liptai Claudia is folyton ezzel cukkolják. Annak ellenére is, hogy Rami nyomatékosan kijelentette: többé nem beszél arról, mit visel vagy épp nem visel a ruhája alatt. Ugyanis a férje, Lékai Máté megkérte rá. Igaz, Rami azóta tényleg igyekszik hanyagolni a bugyitémát, de eközben számos más pikánsnál pikánsabb részletet árul el a házaséletével kapcsolatban, amire azonnal ráugranak a kollégái.

A Nagy Duett: pikáns titok Lékai-Kiss Ramóna nászéjszakájáról
Az ötödik élő show-ban, miután Vastag Csaba és a felesége, Domján Evelin a produkció kedvéért eljátszották az esküvőjüket, Raminak eszébe jutott a sajátja. Illetve az azt követő nászéjszakája… „Imádom a produkcióitoknál azt, hogy mindig előhoztok belőlem egy emléket, és ez most is így volt, amit kénytelenek vagytok végighallgatni” – intézte a szavait a Vastag házaspárnak, illetve a többi ítésznek a zsűriben ülő Rami.
Majd elmesélte, hogy a barátaik hogyan szúrtak ki a férjével a menyasszonytánc alatt. Ugyanis egy tizennyolc kilós lábost adtak Máté kezébe, és azt kellett ütnie, míg az összes vendég sorra nem került. „Az esküvő után három napig nem tudta felemelni a bal kezét” – emlékezett vissza Rami, mire Stohl András megjegyezte: „Csak a jobbal tudott…”
Persze azt, hogy mire is gondolt pontosan, nem mondta ki, de Rami félszavakból is értette.
„Nem volt szükség a nászéjszakánkon a kezére…”
– reagált Rami Stohl megjegyzésére. Az már más kérdés, vajon mit szólhat a férje, Máté ehhez az újabb elszólásához?! Hiszen a sportolónak már a bugyitéma is sok volt…
Kasza Tibi sem hagyta szó nélkül
A szintén a zsűriben helyet foglaló Kasza Tibi ezek után a képernyő előtt ülő feleségének, Mankernek, hogy ez az a pont, amikor ideje lenne lefektetni a gyerekeiket, akik szintén nagy rajongói a műsornak.
Kiemelt kép és fotók: TV2




