Napi friss

Aggasztó hírek Dévényi Tibi bácsiról: már a látása is romlik

Dévényi Tibi bácsi korábban arról számolt be, hogy lábproblémái miatt állandóan kezelésekre jár, hogy enyhítse a fájdalmát. Most pedig azt is elárulta, hogy sajnos a látása is romlik.

A nemrég 79. születésnapját ünneplő  Dévényi Tibor idén visszafogottan, az otthona nyugalmában ünnepelt. A legendás rádiós-tévés műsorvezető úgy érzi, ebben a korban már nem a hajnalig tartó mulatság a fontos, hanem az egészség megóvása.

Az idő múlása azonban nemcsak bölcsességet, hanem kihívásokat is hozott számára. Állapota az utóbbi időben nem javult, lábproblémái miatt rendszeres kezelésekre szorul, a rehabilitáció pedig a mindennapjai részévé vált. Igyekszik mindent megtenni azért, hogy enyhítse a fájdalmait, még ha ez sokszor embert próbáló feladat is.

„A rehabilitáció már állandó. Ha van időm, eljárok ilyen gépi kezelésre, de ez már csak ilyen. Ezt dobta a gép, nem tudok vele mit kezdeni” – fogalmazott keserédes humorral, hozzátéve: a mindennapi tevékenységek, mint például egy séta a parkban vagy egy bevásárlás, már csak segítséggel valósulhatnak meg.

A közönség szeretete még most is motiválja Dévényi Tibort Fotó: TV2

Bottal jár, látása is romlik

A járás ma már csak bottal lehetséges számára, de ezt a helyzetet is jellegzetes iróniájával kommentálta.

„Jelenleg is bottal járok. Ahogy idősödik az ember, úgy változik a bot jelentősége is. Lassan azon gondolkodok, hogy befestem fehérre a botomat, mivel már a látásom is romlik. Viszont egy idős ember a múltra gondol, és bízik a jövőben”

– tette hozzá.

Mindezek ellenére Tibi bácsi nem vonul vissza teljesen. Bár a mozgás egyre nehezebb, és sok mindenben korlátozza, a fellépések továbbra is különleges helyet foglalnak el a szívében. A közönség szeretete az, ami igazán hajtja – és amíg hívják, igyekszik eleget tenni a felkéréseknek.

„Néha-néha még hívnak fellépésekre, és ilyenkor az a legfontosabb, hogy látom, mennyire élvezi a közönség ezeket. Amíg pedig szeretnek engem, addig fel a fejjel címszóval megcsinálom”

– nyilatkozta az egyik napilapnak.

Úgy véli, az öregedéssel együtt járó változások természetesek, és ilyenkor az ember már más szemmel néz a világra. A bulik helyét a pihenés és a nyugalom veszi át, az egészség megőrzése pedig első számú feladattá válik. A munka viszont – amely számára inkább szenvedély, mint kötelezettség – ma is örömet ad neki, és amíg ereje engedi, nem mond le róla.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!