Napi friss

Nyári Dia: „Egyszerre érzem magam tramplinak és a legnőiesebbnek a világon”

Nyári Dia megkérte a környezetében élőket, legyenek türelmesek vele, merthogy gyakran még saját magát sem könnyű elviselnie. Érthetően nagyon érzékeny időszak ez a számára.

Nyári Dia már a harmadik trimeszterben jár, ami a legújabb közösségi médiás bejegyzése szerint felér egy érzelmi hullámvasúttal. „Mert ugye nem terhesek vagyunk, hanem várandósak… Pont erre gondolok én is, amikor éjjel tizennegyedjére indulok ki pisilni, vagy amikor megpróbálom bekötni a cipőmet… – kezdi a mondandóját, amiből kihallatszódik némi irónia. – Aztán amikor arra gondolok, hogy jó lesz újra energikusnak lenni, és visszakapni az uralmat a testem felett, eszembe jut, hogy többet már nem leszünk ketten. Hogy ez életem egyik legmeghatározóbb időszaka, amiből már nincs sok hátra, és többet nem lesz ilyen, így hát beköszönt a bűntudat. Egyszerre érzem magam tramplinak és a legnőiesebbnek a világon.”

Az is kettőséget szül benne, hogy még sehogy sem állnak a babaszobával. De közben azt érzi, rengeteg idejük van még a kicsi érkezése előtt.

„Ennyi idő alatt egy színdarabot is összerakunk – viccelődött, majd megszólította a kismamákat. – Kedves sorstársaim, azt hiszem, nektek nem kell bemutatnom ezt az érzést. A környezetünknek csak annyit mondanék, légy türelmes a terhessel, sokszor még nekünk sem könnyű magunkkal!” – zárta sorait a színésznő.

Nyári Dia nemrég a Hogyan tudnék élni nélküled? musical bemutatóján járt (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Folyamatosan hányingere volt, és szédült

Dia azt már korábban is többször kihangsúlyozta, egészen máshogy viseli ezt a terhességet, mint az előzőt, amikor a fiát várta. „Most az elején sokkal többször voltam rosszul, mint Zétivel” – mondta az RTL Reggeliben, hozzátéve, hogy folyamatosan hányingere volt, és szédült.

A fia szerint nem állnak készen egy babára

A színésznő és férje március végére, április elejére várják a kislányukat. A 7,5 éves fiuk, Zétény viszont nemrég közölte velük, ő nem hiszi, hogy készen állnának rá, vagy hogy elég felelősségteljesek ahhoz, hogy egy újabb baba érkezzen a családjukba.

„Mondta, hogy az ismeretségi körében vannak kis tesók, és hogy ez azért egy elég nagy szívás, és hogy nagyon sokat fogunk majd kelni – erre készüljünk fel” – mesélte nevetve a kismama.

Kiemelt kép: RTL

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!