Nemrég robbant a hír: otthagyja 5 és fél év után Bochkor Gábort és vele a rádiózást is Lovász László. Bár nem csináltak titkot belőle, hogy egészen más, szívéhez közel álló feladattal találták meg, a valódi okokról nem nyilatkozott Lovász. Azóta már a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, s úgy tűnik, kellő távolságba került a rádiótól, hogy arról meséljen, mi vezetett odáig, hogy nem gondolkodott sokat a döntésen, elhagyja a hajnali rádiózást.
Elviselhetetlen lett
A Médiapiac podcast vendégeként beszélt arról Lovász László, hogy felőrölte lelkileg és fizikailag is a Bochkorral töltött 5 és fél év. Könnyed műfajnak tűnhet, de fizikailag a leginkább megterhelő. A napjai hajnal négykor kezdődtek, ötkor már úton volt, és hattól tízig égett a piros lámpa a stúdióban. Délben, igaz, már hazaért, de délután a másnapi műsorra készült és igyekezett kipihenni magát, ami nem bizonyult könnyű feladatnak. Az erőfeszítései pedig nem vezettek eredményre, hiszen azt a visszajelzést kapta, hogy nem egészen működik jól, amit csinál. Lovász azt is bevallotta, hogy ingerült volt és elviselhetetlennek bizonyult a napjai nagy részében.
„Nem lettünk barátok”
Mindez pedig rányomta a bélyegét a munkájára is. Lovász László ma is úgy érzi, inkább játszott szerepet a rádiós évei során, azaz sosem volt önazonos. Idővel pedig a szakmai önbizalmát is aláásta a helyzet, amire rá is tettek egy lapáttal. „Lehet, hogy rossz lóra tettem a humoromat illetően. Vagy lehet, hogy nincs is humorom. (…)Természetesen jelezték felém, hogy nem olyan jó feltétlenül, amit csinálok” – mesélte arról, hogyan érezte magát. Amióta pedig kilépett a rádió ajtaján, egyáltalán nem beszéltek Bochkor Gáborral.
„Ez egy laza társaságként indult, de mi nem lettünk barátok. Nem tudom, hol ment félre. Én az az ember vagyok, aki magában keresi a hibát”
– árulta el Lovász, aki mára egészen más közegben dolgozik, úgy érzi, felszabadult.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu



