Ugye, emlékszünk még Friderikusz Sándor Békítő show című műsorára, ahol egymással haragban álló hírességeket békített ki Fridi? És arra, hogy 1994-ben neki köszönhetően 11 év után itt szólt először egymáshoz Fenyő Miklós és Dolly? Arra talán kevesebben. Anno Fenyő Miklós érkezett először a stúdióba, aki így emlékezett vissza a Hungária felbomlására. „A történet valahogy arról szólt, hogy az együttes tagjai és köztem egy bizonyos kérdésben egyet nem értés alakult ki. Kicsit feszült volt már a helyzet amúgy is” – mondta Fenyő.
Mindketten komoly sérelmeket hordoztak magukban
Mint az ismert, Dolly 1980-ban csatlakozott a Hungária együtteshez. Bár Fenyővel korábban is ismerték egymást, a zenekar végül 1983-ban felbomlott. Miki ugyanis nem akart Nyugat-Berlinbe utazni velük koncertezni, és állítólag ezen sértődött meg mindenki. A csapat elutazott, Miki maradt, a zenekar pedig feloszlott.

„Amikor erre a válásra sor került, akkor talán ő volt a legfájóbb ebben az egészben. Szóval bennem három évig az volt, hogy amit Dollyval tulajdonképpen szinte gyerekfejjel tervezgettünk ott, a Szent István park környékén, az most mind a kettőnknek megadatott. Ennek talán egy kicsit több, nagyobb összetartozást kellett volna eredményeznie”
− mesélte a stúdióban Miklós Dollyról, aki mindezt a stúdión kívülről hallgatta végig. Majd elérkezett a nagy találkozás. Először szemmel láthatóan zavarban voltak, de meg is hatódtak. Dolly pedig szintén elmondta, őt mi bántotta.
„Én úgy gondolom, hogy csak ’80-tól lett rám szükség, mert hát akkor kellett egy nő a bandába. Rettenetesen megrázott engem az, amikor értesültem róla, hogy már nem vagyunk a Hungária együttes tagja. (…) Ez egy olyan lelki megrázkódtatás volt számomra, ami hosszú-hosszú éveken keresztül eltartott” – vallotta be az énekesnő.
A teljes cikk a legfrissebb Story magazinban olvasható!

Kiemelt kép: Archív



