Dulin Metta több TV2-s műsorban is szerepelt már, utoljára az Ázsia Expresszben láthattuk Lakatos Levente oldalán. A legtöbben mégis A Nagy Ő-ből emlékeznek rá, ahol húsz másik lány mellett ő is harcba szállt Árpa Attila szívéért, vagy legalábbis úgy tett… Ugyanis nemrég bevallotta, nem azért jelentkezett a műsorba, hogy meghódítsa a színészt. „Azok után, hogy Árpa Attila a mostani A Nagy Ő miatt lenyilatkozta, csak a pénzért vállalta, akkor szerintem elmondhatom, hogy nem az ő szívéért mentem… De nem is a pénzért!” – magyarázta Metta a Ki vagy te valójában? podcastban.
Hozzátette, ő is kapott fizetést a szereplésért. „Nekem az kellett, hogy kiszakadjak a környezetemből. És hogy történjen velem valami olyan, ami eddig még soha” – magyarázta Metta.

Szóba került a Házasság első látásra című reality, amire Metta rögtön rávágta, szívesen szerepelne a következő évadban. „Oda is elmennék! Simán összeházasodnék valakivel! Azt is a kaland kedvéért – folytatta, majd a kamerába nézve üzent is a Tv2-nek. – Kedves TV2, hívjatok!”

Dulin Metta a következő Nagy Ő?
Viszont amikor azt kérdezték tőle, lenne-e ő a következő Nagy Ő, akinek a kegyeiért férfiak versengenek, már nem volt olyan magabiztos. „Nem tudom… Tehát ha odaraknának idegeneket, és tuti, hogy nem olyan palikat hoznának, akik nekem tetszenek, valószínű első látásra kiszórnék tizenkettőt. És ezt nyilván nem lehetne megtenni.”
Másik oldalról, folytatta, lehet, ezt is egy nagyszerű kalandként élné meg, és akár még profitálhatna is belőle. „Feltenném magamnak azt a kérdést is – hogy oké, elvállalom –, mit hozhat nekem az, hogy főműsoridőben három hétig mindenki az én fejemet nézi?”
Végül nem is válaszolta meg a kérdést, csak annyit fűzött hozzá, nagy dilemmát okozna neki, ha ezzel keresné meg őt a TV2.
Kiemelt kép és fotók: TV2



