Napi friss

A Nagy Duett: Curtis csúnyán beszólt a kieső Bódi tesóknak

A rapper száján nem először csúszik ki epés megjegyzés, a produkció után sem fogta vissza magát.

A Quimby örökzöld slágerét, a Most múlik pontosan-t adta elő Curtis és felesége, Barnai Judit A Nagy Duett legutóbbi élő adásában. A produkciójuk igazán meghittre sikeredett, amihez az is hozzájárult, hogy elmaszkírozva, idős házaspárként adták elő a dalt. A zsűritag, Kasza Tibor dicsérete azért kicsit kétértelmű volt, de így nem kellett Judie hallását emlegetnie.

„Elképesztően jó történetmesélő  hangod van, erre kevesen képesek ilyen jól. Érdekes volt látni ezt a komoly oldaladat is. Egyebeként pedig meg kell mondjam, gyönyörű öregember leszel” – szólt oda Curtisnek Kasza.

„Figyelj, annyira jól sikerült az átalakulás, hogy bujkáltam a Bódi tesók elől, nehogy eladjanak nekem is valamilyen gyógyászati eszközt” – replikázott Curtis nevetve, utalva arra, hogy a motivációs előadók korábban ebből éltek.

Curtis A Nagy Duett első adásában (Fotó: TV2)

Beszólt Stohl Andrásnak  és Kiara Lordnak

Egyébként a rapper a múlt heti előadása után sem fogta vissza magát, akkor a Hip-Hop Boyz Ott várok rád című klasszikusát énekelték el. Ott a dal végén az egyik statiszta egy tortát nyomott Curtis arcába, így Judittal krémesek lettek mindenhol. Erre a rapper egy poénnal reagált, méghozzá Stohl Andrásnak címezve:

„Nem gondoltam volna, hogy egyszer úgy érzem magam, mint Kiara Lord”

– nézett Bucira, aki figyelmen kívül hagyta a beszólását. Ezek után nem nagy merészség kijelenteni, a rapper előbb-utóbb valakinél kihúzza a gyufát.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!