Szomorú hírt osztott meg az Instagram-oldalán a Nyerő Páros korábbi szereplője, Simon Attila: válnak a feleségével, Simon Erikával. „Néha pontot kell tenni a vessző helyett… Lezárni a dolgokat, elengedni, haladni tovább a saját utunkon!” – osztotta meg a beszédes sorokat a sportoló. A házaspár húsz év után döntött úgy, hogy külön utakon folytatják tovább. Hogy mi vezetett a sorsfordító döntéshez, az egyelőre nem derült ki. Simon Attila a bejegyzésében egy közös, fekete-fehér fotót osztott meg, ami róla és immár volt feleségéről a Nyerő Páros idején készült.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Nyerő Párosban bevallották: majdnem elváltak
A sportoló és neje az RTL műsorában őszintén meséltek arról a nehéz időszakról, amikor mindketten úgy látták jobbnak, ha elválnak. Bár akkor sikerült megoldást találni a problémáikra, úgy tűnik, a sors végül más utat szánt nekik.
„A második gyerek születése után megromlott közöttünk a kommunikáció. Mindketten egóból vitáztunk, az összes vitánk személyeskedésbe torkollott, ez odáig fajult, hogy Erika három évvel ezelőtt azt mondta: elég, és be szeretné fejezni a kapcsolatot” – idézte fel az RTL műsorában Simon Attila, aki elismerte: nem adta meg a kellő tiszteletet Erikának.
Az érzelmileg megterhelő időszak hosszú hónapokon át tartott. Végül egy este a vacsoraasztalnál Simon Attila és Erika közölték a két lányukkal, hogy elválnak. Az asztalnál aztán mindenki elsírta magát, a szülők pedig rájöttek, hogy a válással túl sokat veszítenének. Akkor és ott ugyan sikerült megmenteni a házasságukat, most azonban úgy tűnik, nincs visszaút a sztárpár számára.

Kiemelt kép: RTL



