Napi friss

„Nem vagyok babaszépség, az biztos" - Járai Kírának nagyon fájt, amikor csúnyának nevezték

jarai kira Story
jarai kira

Amióta Járai Kíra országosan ismert lett, kap hideget-meleget. Nem tagadja, nehezen viseli a külsejét ért bántásokat. Már csak azért is, mert mióta betöltötte a negyvenet, vannak gondjai az önértékeléssel.

Járai Máté és felesége, Járai Kíra 2020-ban lettek országosan ismertek, miután szerepeltek az RTL-es Nyerő Párosban. Mátét addig leginkább a színházba járó közönség ismerte, sokan csak Törőcsik Mari unokájaként emlegették, Kíra pedig – ahogy ma is – szinkronrendezőként dolgozott a kulisszák mögött. A műsort követően azonban nemcsak ők maguk, hanem a közös életük is porondra került.

Járai Kírát csúnyának nevezték

A házaspár számára nem létezik tabu téma, a nagyközönség hónapokig csámcsogott azon, hogy bevallották, nyitott házasságban élnek. Őszinteségükért kaptak hideget-meleget, voltak azonban olyan kritikák, amelyekre lehetetlen volt felkészülni. Nőként semmiképp.

„Amikor ismertek lettünk a médiában, akkor szembesültem először azzal, hogy az emberek azt mondják rólam, hogy én egy rendkívül csúnya nő vagyok. Ekkor már elmúltam negyvenéves, és tudjuk, a kamera mennyire más… Ráadásul karakteres arc vagyok, nem vagyok babaszépség, az biztos" – fejtegette Járai Kíra a Nőszintén című podcastban. Bevallotta, mélyen érintették a külsejét ért megjegyzések.

„Én se gondoltam magamra soha szép nőként. Vonzó nőként viszont igen, mert általában a visszajelzés is ez volt.”

Ráncok helyett megereszkedett bőr

Kíra bevallotta, talán azért ütötték szíven a negatív kritikák, mert a negyvenedik születésnapja után önértékelési gondokkal küzdött. „Negyven év után az ember egyébként is minden szempontból egy kicsit megrogy. Legalábbis én megrogytam – folytatta. – Szokásos életközepi válság: megrogysz fizikailag és mindenhogy.

Nekem a 43-44-45 volt az a kor, amikor azt éreztem, ez most kemény. Vannak dolgok, amire számítasz – lóg ez meg az –, és jönnek olyan változások, amikre nem is gondoltál. Ezzel baromi gáz szembesülni.

Nem feltétlenül a ráncosodás a legdurvább, ami egy arccal történhet, hanem mikor elkezd megereszkedni. Én nem ráncosodó típus vagyok, hanem megereszkedős, és ez sokkal rosszabb.”

Járai Kíra az Életünk története című műsorban Story
Járai Kíra az Életünk története című műsorban

Gyerek nélkül jobb

A beszélgetés ezután a gyerekvállalásra terelődött. Kiderült, ő maga házasságmegmentő gyerekként fogant. Ez pedig megpecsételte a sorsát. „Nagyon sok mindenre visszavezethető, hogy végül úgy döntöttem, nem szeretnék gyereket. Többek között ez is. Baromi nehéz, hogy ne rakd rá az életed terheit és frusztrációit a gyerekedre.”

Járai Máté felesége tizenöt éves korától tudja, hogy nem szeretne anya lenni. Ugyan addig olykor megfordult a fejében, hogy egy nap lesz egy fia meg egy lánya. „Amikor elkezdtem nőiesedni, akkor rájöttem, ezt nem tudom elképzelni.”

Mint mondta, rémálomszerű számára még a gondolat is, hogy gyermeket kelljen szülnie. Most, hogy lassan a termékenysége végére ér, olykor belegondol, mi lenne, ha… Férjével, Járai Mátéval többször is beszélgettek már a közös gyerekről, de aztán győznek az ellenérvek.

Máté és Kíra köszönik szépen, jól vannak. Nyitott házasságuk életben tartja a tüzet a kapcsolatukban. Természetesen időről időre felüti a fejét a zöld szemű szörny, ám sosem merült fel bennük, hogy párkapcsolatukat egy harmadik fél valóban veszélyeztetné. Továbbra is kitartanak egymás mellett, és mint mondják, egymás mellett szeretnének megöregedni.

Kiemelt kép: RTL