Kálloy Molnár Péter halála után a Kincsvadászok műsorában lesz látható – mindez a nemrég reklámozott, soron következő adás ízelítőjéből derült ki a nagyközönség számára. Ahogyan sokak számára megdöbbentő módon feltűnt a műsor VIP-adásában az elhunyt Schmuck Andor, úgy a december 1-jén tragikus hirtelenséggel távozó színész is látható lesz a TV2 műsorában. Feleségét, Lestár Ágnest azonban ez nem zavarja. „Örülök, hogy lemegy. Mert Peca jelen van, jó a műsor, aranyosak a résztvevők, kedves az egész. Imádta az antikot, a régit, ahogy én is. Ahonnan jövünk, azt érdemes megőrizni” – mondta a story.hu-nak a színész özvegye.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Én még nem tudom megnézni”
A műsor ezen részét már egy évvel ezelőtt leforgatták, ennek ellenére azt nem tudták, mikor fog adásba kerülni.
„Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni. Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott”
– vallotta be Lestár Ágnes.
A kamu oldalak azonban felbőszítik. „Szörnyű, hogy vannak ezek a kamu oldalak, amik hírportálokat másolnak, és teljesen hamis dolgokat írnak. Miért nem keresték meg életében, hogy reklámozzon?
Mélységesen szégyenteljes, hogy valakit így használnak életében vagy halálában. Nagyon szívesen üzennék annak, aki ezt elkövette”
– mondta lapunknak Ágnes, aki jobban szeretne azokra a futó projektekre koncentrálni, amikkel a színész emlékét őrzik.

Alapítványt hoznak létre
Ilyen például az a rendezvény is, amely március 14-én lesz a Riz Levente Sportcsarnokban. Itt kerülhetnek nyilvánosságra például annak az amerikai produkciónak az első kockái is, amelyről a story.hu-nak adott interjújában tett említést Kálloy Molnár Péter.
„Ott, ha már minden igaz, vagy egy előzetes, vagy egy-két jelenet le tud menni majd abból a filmből. De van még, úgy tudom, négy-öt film is, amelyek többé-kevésbé elkészültek, de még a fiókban vannak, és nem mutatták be őket.
Tervezzük ezenkívül egy alapítvány létrehozását is, ami minden évben rendezne a születésnapján egy díjátadót. Illetve van még egy zseniális forgatókönyve is, ami talán idén megjelenik” – mesélte a jövőbeni tervekről Lestár Ágnes.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu



