Bomba hírt közölt a TV2 programigazgatója az Instagram-oldalán. Nem négy, hanem öttagú lesz A Nagy Duett zsűrije. Ahogyan arról a story.hu is beszámolt, a 8. évadban szinte semmi nem marad úgy, mint ahogyan korábban volt. A zsűripultba ezúttal Kasza Tibi, Horváth Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András ülnek be. Azaz lecserélték a mindenkinek beszóló Hajós Andrást és Szabó Zsófit a tavalyi felállásból. Egy biztos pont azonban maradt, továbbra is műsorvezetőként lesz jelen Liptai Claudia és Tilla.
Ezúttal nem a Sztárban Sztár lesz az a produkció, amelybe világsztárt igazolt a TV2. Mint Fischer Gábor elárulta, hamarosan ki is derül, ki lesz az a magyarok által is jól ismert ítész, aki helyet kapott A Nagy Duett zsűrijében. Egyelőre azonban rendkívül titokzatosan fogalmazott a programigazgató.
Külföldi zsűritag érkezik A Nagy Duettbe
„Itt vagyunk A Nagy Duett stúdiójába, a kollégáim már gőzerővel dolgoznak a stúdió beépítésén, hiszen a jövő hét végén, február 15-én indul A Nagy Duett 8. évadának első élő show-ja. Ma pedig itt az oldalon jövünk egy nagy bejelentéssel. Hamarosan kiderül, hogy ki ül be ötödiknek a zsűribe. Annyit elárulhatok, hogy ismét egy külföldi sztár érkezik, akit a 2000-es évek elején magyarok milliói néztek napról napra itt, a TV2-n” – árulta el Fischer Gábor.
Tavaly két világsztár volt vendégzsűri a TV2 műsorában. Natalia Oreiro, a Vad Angyal és a Hegyi doktor, azaz Hans Sigl színesítette a show-műsorokat. Ezek után hasonló kaliberű, mindenki által ismert sztárra számíthatnak a tévénézők.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: TV2



