A Nagy Ő szereplője, Kiara Lord nem szeretné letagadni, sem megsemmisíteni azt, amivel az elmúlt tíz évben foglalkozott. Hívjuk azt pornónak, felnőttfilmnek vagy escortnak. Ebben szerinte semmi kivetnivaló nincs, de nem is buzdítana rá senkit, mert nem mindenkinek való. Főként azért, mert örök bélyegként viseli magán az ember. Főleg manapság, amikor az internet nem felejt. Kiara azt is vállalja, hogy a számára fontosnak tartott kényelmes életért ma már kevesebbet dolgozik. Ráadásul háromszoros gázsit, mint egy átlagos felnőttfilmes színész. „Kulturált környezetben hívom magam felnőttfilmes színésznőnek. Nem degradáló kimondanom, hogy kurva vagyok, de van olyan helyzet, amikor ez negatív jelző. Az escort pedig nem csak kísérő, ahogyan sokan mondják” – mesélte még korábban D. Tóth Krisztának adott interjújában Kiara Lord.
Azt hitték, már milliomos
A felnőttfilmezésben eltöltött évtizednek köszönhetően ma már megválogathatja, mit vállal el és mennyiért. „A klienseim azt hitték, hogy én már euróban milliomos vagyok.
Egy mezei pornós lány egy átlagos jelenetre kap 120-150 ezer forintot. Az szerintem annyira nem sok. De nem is kevés. Egy teljesen átlagos jelenetre, ami lehet egy nap vagy kettő, én félmillió forintot kapok.
Reggel 7-8-kor már meg kell jelenni, és van, hogy hat-hét körül végzek. Szóval van, hogy egy 12 órás műszakot letolok. Azért fizetnek többet ezért, mert egy életen át tartó következménye van, amit hordozni kell” – magyarázta Kiara Lord.
A Nagy Ő szereplője tudatosan kezeli mára a pénzkérdéseket. Szerencsésnek érzi magát, mert bár minden esélye megvolt rá, mégsem drogozta el a pénzét. De ezt is nyíltan vállalja, miszerint volt olyan időszak az életében, amikor nem vetette meg a kábítószereket.

Szabadidejében hímez és olvas
Ma már azonban befekteti a megkeresett összegeket, így teremtene magának kényelmes életet. És mi teszi őt boldoggá a mindennapokban? „Egy jó ágynemű. Az, hogy kedvem szerint állíthatom be a szobahőmérsékletet. Mindig van meleg víz. Olyan élelmiszerekhez jutok hozzá, amiket szeretek, és nem kell megnéznem az árát. Hogy gond nélkül tudok utazni. Ha valami megtetszik, akkor megengedhetem magamnak. A szabadság, amit az anyagiak nyújtanak. Hogy beoszthatom az időmet, nincs konkrét főnököm.”
Bármilyen meglepő, az idejét legszívesebben keresztöltéses hímzéssel vagy olvasással tölti. Sorozatokat néz, természetet jár, társaságba megy, máskor süt-főz. A teljesen átlagos hobbijaival együtt saját bevallása szerint is ambivalens ember.
Nem keresi a társát
Annak idején arról is őszintén mesélt, hogy egyáltalán nem keresi a szerelmet.
„Nem ismerkedem, nem keresek párkapcsolatot. Valahogy ez nekem nem képezni a mindennapjaim részét. A férfiakról alkotott hozzáállásom is torzult. Szerintem nekem ez egy későbbi projekt lesz. Nem keresem a társam, mert úgy érzem, hogy ebben nem tud senki társam lenni. De ez nem egy szomorú dolog.”
Mint mesélte, nagyon hamar fel tud lángolni, de a szerelmei kérészéletűnek bizonyulnak. Ám amikor komolyabbra fordult egy kapcsolata, akkor viszont pornószabadságot vett ki.
Kiemelt kép: TV2



