Napi friss

Bochkor Gábor őszintén vallott a házassági szerződésről

Ritka, hogy olyan témát feszeget, amelyben ő maga nem járatos. De talán nem véletlen, hogy most olyanokat kérdezett meg, akik viszont igen.

Bochkor Gábor baleknak tart minden férfit, akik a válás pillanatában azt mondják, vigyen a feleség, amit csak akar. Legalábbis ezt a halk választ adta Kovács „Koko” Istvánnak, amikor megkérdezte tőle, mit gondol azokról a férfiakról, akik így tesznek.

„De én onnan közelítettem meg ezt a dolgot, hogy együtt éltünk és teljes egészében én hoztam az össze anyagi vonzatú történetet. Én kerestem a pénzt, stb. De a gyermekeim anyjáról beszélünk. Aki a gyermekeimet felnevelte. A legnagyobb érétkeimet. Azt nem tudom visszafizetni. Nincs az a pénz, amit nekem ki kéne fizetnem, hogy az én gyermekeimet felnevelte. Nekem teljesen természetes volt, hogy mindenféle ügyvédi eljárás nélkül azt mondtam: amit akarsz.”

Bochkor szerint frissíteni is kell a házassági szerződést

Bochkor vendégeivel éppen Tóth Gabi egy korábbi nyilatkozata alapján beszélt a férfi és női kapcsolatokról, így került szóba – többek között – a házassági szerződés is. Amelyet a műsorvezető annak ellenére is egy szükséges jónak tart, hogy nem volt még tapasztalata benne. Hiszen  korábban sosem állt szándékában megnősülni.  Igaz, partnerei, akiket korábban választott, mindig szigorú kritériumoknak kellett, hogy megfeleljenek.

Mostani kapcsolatában pedig egyre biztosabb, hogy végleg révbe ér. „Azt gondolom, ez a házassági szerződés olyan dolog, amire mindenki gondol, de senki nem meri bedobni…De nyilvánvalóan a másik fél hozzáállása sem mindegy. Lehet ezt nagyon kulturáltan tenni, ami a legkevesebb esetben történik meg. És lehet nagyon kulturálatlanul is. Ezért ugye alapvetően egy helyes iránynak tartom azt, hogy igenis kössenek az emberek házassági szerződést. Csak fontos azt frissíteni is” – reagált a műsorvezető a #Bochkorban.

Bochkor ezúttal Dobos Evelinnel és Wossala Rozinával beszélgetett Koko és Szécsi Zoltán mellett. És itta a hölgyek szavait is. „Férfiatlan a férfi, aki a nőre támaszkodik anyagilag?… Borosta legyen?… Tehát, aki mellett tudsz gyenge maradni, az a férfias, aha… Ebben a körben próbálok tanulni tőletek” – árulta el.

A téma a videó, 56. percétől hallható.

kiemelt fotó: archív/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!