Nem bírt megszólalni, s a könnyeivel küzdött Tóth Ildikó, amikor a Cápák között vasárnap esti adásában, egy kishal, Fenyősi Fanni, a TSMT módszertanát ismertette. A szenzomotoros alapú torna kifejezés azt jelenti, hogy úgy próbálják a gyerekek idegrendszerét serkenteni, érlelni, hogy különböző ingereket adnak nekik vizualitás, tapintás és hallás útján. A módszer több mint harmincéves, és dr. Lakatos Katalin konduktor nevéhez kapcsolódik. Az ő lánya Fanni, aki a program szoftverfejlesztésére, valamint a világpiacra történő kilépésre 50 millió forint befektetést kért, 6,5 százalék tulajdonrészt kínálva.
Tóth Ildikó meg is adta neki, a többi Cápa pedig még további 50 milliót. Mint kiderült, Tóth Ildikó ismerte a terápiát, fiánál ugyanis egykor megkésett beszédfejlődést állapítottak meg, s e program segített rajta.
Hat hónap alatt behozta a lemaradást
Tóth Ildikó a Fókuszban azt mesélte, valószínűleg neki is észre kellett volna vennie a problémát, hiszen a környezetükben élő háromévesek sokkal szebben, érthetőbben és választékosan kommunikáltak, mint az ő kisfia.
„Hat hónap alatt sikerült is behozni a lemaradást. Minden gyereknek a problémájához igazítják, hogy milyen mozgáskoordinációs programot kap, illetve énekekkel, versekkel, dalokkal kísérve kell ezeket a gyereknek elvégezni. Az eleje nagyon jó élmény a gyereknek, aztán eltelik pár nap, és rájön, hogy úristen, ezeket mindig kell csinálni. Akkor megy a sikítva menekülés.”
Tóth Ildikó fia több nyelven beszél
Mindennek már tizenöt éve. Tóth Ildikó fia azóta felnőtt, nemrég volt a szalagavatója, gazdasági területen szeretne az érettségi után továbbtanulni. Sőt, megszerezte a felsőfokú angol nyelvvizsgát és beszél franciául, spanyolul és japánul is.
Kiemelt kép: RTL



