Nem kell már sokat várni a TV2 párkereső műsorára. Január 26-án, hétfőn elkezdődik a Nagy Ő – minden eddigieknél jobban várt – 7. évada. Bár Stohl Andrásnak korábban esze ágában sem volt ilyen nyíltan és főleg három házasság után a közönség elé tárni a magánéletét, de megtetszett neki a gondolat. „Stohl András, a sokoldalú férfi most nagy fába vágja fejszéjét. Élete egyik legnagyobb kalandjára indul, hogy megannyi akadályon és játszmán keresztül, sokak közül megtalálja szíve egyetlen királynőjét” – hallhatjuk a beharangozót.
A műsor promója egy ideje már látható a csatornán, naponta akár több ízben belefuthat a néző. Ám az utolsó mondatban használt kifejezést: ‘szívem egyetlen királynője” , Koltai Jánosnak tulajdonította a közönség. A színész január 16-ai halála miatt így a videóban megfogalmazott eddig frappánsnak tűnő mondatok mostanra sokkal inkább hangzanak kínosan, mint találóan.
1987 és 99 között Koltai János szájából meglehetősen gyakran hallhattuk a „szívem egyetlen királynője” kifejezést. A színész akkoriban, a Szomszédokban alakította zseniálisan Gábor Gábort, Magyarország első vállalkozóját. És folyton így nevezte a fodrászszalonjában dolgozó, de férjnél lévő kozmetikusát, Szikszay Júliát, azaz Frajt Edit-et. Az ikonikus kifejezést pedig továbbra is neki tulajdonítják a nézők, senki másnak.
kiemelt kép: TV2, Nagy Zoltán/fotocentral.hu



