Napi friss

Családi veszekedésből születhetett Aradszky László legnagyobb slágere

Hogyan születtek meg a régi magyar dalok? Miről, kiről szóltak valójában? A Meglepetés igyekszik felfedni a titkokat. Sorozatunk második részében annak jártunk utána, ki volt Aradszky László Piroskája. Egy szerelme, akivel elváltak útjaik? Vagy nem is az énekes ismerősének szólt a búcsú?

A magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadója, Aradszky László az Isten véled, édes Piroskám című slágerével megnyerte a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét 1966-ban. A dal egy csapásra ismertté tette – az énekesi karrierje előtt a Töltőtolljavító Ktsz.-ben dolgozó – Aradszkyt és a dalt is. Egyik leghíresebb táncdalának zeneszerzője Dobos Attila volt, a szövege pedig Szenes Iván nevéhez fűződik.

A továbblépés izgalma

Az egyik elmélet szerint az olaszos hangulatú sláger az elmúló szerelem témáját dolgozza fel, egy szakítást, ami ugyan szomorú, de a továbblépés boldog izgalma is megfogalmazódik benne. A dalban szereplő fiú nem tűri, ha „fittyet hánynak rá”, és úgy gondolja, hogy várnak még rá a csinos lányok. Ha Piroska nem értékeli őt, máshol, másnál fogja megtalálni a boldogságot, és akkor már késő lesz utána bánkódni.

Összeveszés ihlette

Egy másik történet szerint Piroska valójában Szenes Iván édesanyja volt, és a hiedelemmel ellentétben nem szakításról szól a dal. Aradszky – akinek rengeteg máig ismert dalt írt Szenes Iván – sokat vendégeskedett a Szenes családnál. Egy látogatás alkalmával az énekes pont egy vita után toppant be: Iván összeveszett az édesanyjával, Pirkó mamával (Kelemen Piroska), aki annyira megsértődött, hogy el akart költözni. A dalszerző pedig éppen egy szöveget fogalmazott, amivel kibékíthetné a mamát.

Bármelyik történet is áll a sláger mögött, tény, hogy a dal 1968-ban jelent meg a Hungaroton kiadásában, és a kislemezzel Aradszky lett a magyar hanglemezgyártás történetének legelső aranylemezes énekese.

Több dal múzsája is volt

Szenes Iván Pirkó mamája nem csak ezt az egy dalt ihlette. A szövegíró és az édesanyja nagyon közel álltak egymáshoz, hosszas betegsége alatt is végig Iván családjánál lakott, ők ápolták, mielőtt 97 éves korában elhunyt. Szenes az édesanyjának írta a Mama című slágert, amely az anyukák gyermekük iránt érzett önzetlen szeretetéről szól, és amelyet Mary Zsuzsi adott elő az 1968-as Táncdalfesztiválon.

Szintén Pirkó mamának szól az Úgy szeretném meghálálni című érzelmes dal is, amely Kovács Kati előadásában csendült fel először 1979-ben. Az énekesnőt annyira meghatotta a szöveg, hogy elsőre el sem tudta énekelni a felszökő könnyeitől: „Elmentem a rádió­stúdióba, de éneklés helyett végigsírtam az egészet. Mondtam, visszajövök két hét múlva, addig kisírom magam, és aztán végül második föléneklésre sikerült” – mesélte Kovács Kati egy interjúban.

Ezek után nem csoda, hogy az Úgy szeretném meghálálni című dalt még 2023-ban is, a Duna televízió Csináljuk a fesztivált! című show-műsorban, Agárdi Szilvia előadásában, az évszázad slágerének választották. Mindkét nóta azóta is a hazai anyák napi műsorok egyik legmeghatóbb és legnépszerűbb dala.

Kiemelt kép: fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!