Napi friss

Óriási örömhír! Nagymama lesz Kubik Anna

Kubik Annának jó oka van arra, hogy lassítani szeretne az előtte álló időszakban. A színésznő örömmel osztotta meg egy interjúban, hogy nagymamai örömök elé néz.

Kubik Anna negyvenöt év színpadi jelenlét után a lassításra, a visszavonulásra készül. Ebben bizonyára fontos szerepet játszik az is, hogy tavasszal nagymama lesz. „Áprilisban unokám születik” – árulta el a Mandinernek, hozzátéve: az elkövetkező időszakban több teret szeretne adni a családnak, a pihenésnek és az elcsendesedésnek az életében. Biztosak vagyunk abban, hogy a nagymama sokat mesél majd unokájának. A művésznő egyébként éppen tavaly beszélt a Csukás Meserádióban saját kedvenceiről és a mesékhez fűződő viszonyáról. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész úgy véli, a mesék arra tanítanak, hogyan kell élni.

„A legfontosabb, hogy az ember kisgyerekként találkozzon mesékkel, mert ezek a történetek példákon, mintákon keresztül készítenek fel az életre. Egy jó mese arra tanít, hogyan kell élni” – hangsúlyozta a Csukás Meserádió oldalán látható videóban Kubik Anna.

Balázs Andi és Kubik Anna A bűvös szék című előadás próbáján a Karinthy Színházban (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Kubik Anna gyerekkora

Az érdemes művész elmondta, szülei a háború után ismerkedtek meg, és a szerény körülmények miatt nem voltak könyveik. „Szüleim embermeséket mondtak nekünk lámpaoltás után. Falubeli történeteket, háborúról, háború előtti időkről szólókat. Ezenkívül mi, gyerekek a közösségi alkalmakon, mint a szüret vagy a tollfosztás, hallgattuk a felnőttek történeteit” – emlékezett vissza.

Később sem voltak otthon boltban vett játékaik, könyveik, ám amikor már lehetősége volt rá, könyvtárból kölcsönözte és vitte haza tízesével a mesekönyveket. „Kedvenc mesém Szabó Magda Bárány Boldizsár története. Ötéves koromban kaptam a könyvet keresztanyámtól. Ahogy megtanultam olvasni, nekiestem. Szeretem alakjait, rímeit, egy életen át kísér ez a verses mese. A könyvet máig őrzöm” – mondta a színművész.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!