Globálisan a változások időszaka lesz 2026. Nincs ma spirituális tanító, aki ne hangoztatná ezt, s mind a számmisztikai elemzések, mind a horoszkópokban kiemelt téma most az újrakezdés, a gyökeres változás. Soma Mamagésa számára is egy teljesen más életszakasz indult el, amelynek nagykövete első unokája. A kisfiú, aki a Merse Mihály nevet kapta, január 2-án jött a világra. Az elsők között pillanthatta meg nagymamáját, hiszen Soma végig bent volt a szülőszobán. Soma pedig most elsősorban unokájának él, és befelé figyel.
„Elindult az új év, 2026, aminek a számmisztikai végösszege az 1, vagyis a kezdet, a születés, az új dolgok éve. A mi családunkban ez nagyon így van, mert január 2-án megszületett az első unokánk: Merse. Gyönyörű, erős, nagy baba, természetes úton jött világra. Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy végig jelen lehettem a lányom szülésén, és az előtte való várakozó időszakban is vele. Most pedig egy hónapot náluk, velük”
– írta a közösségi oldalán Soma, aki ezek szerint a gyermekágyi időszakot még lánya, Hanna mellett tölti.
Szertartás a mágikus napon
Soma hozzátette, legközelebb csak február első napjaiban fog újra dolgozni, még a vezetett meditációit is háttérbe szorítja. Az új évben egyébként eldöntötte, nem fog már annyi előadást sem vállalni, és többet fog koncertezni.
„Február 17-én egy különleges szertartásra készülök, amit online kurzus formájában csinálok az Új Kör oldalam programjaként. A téma: Szertartás a változókorban lévő nők számára és tudatos felkészülés az új korszakra. Ezen a napon lép be a kínai asztrológia új éve, a tüzes Ló éve. Ráadásul újhold lesz aznap, és az anyukám 85. születésnapja. Mivel ’66-ban születtem, ez az én évem, yang tűzló vagyok. Ezt a mágikus napot arra használom, hogy csináljak egy szertartást az előző korszak elengedésének megsegítésére és az új korszakra való megnyílásra” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nincs miért búslakodni, ha valami véget ér, hiszen kezdődik egy új.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




