Habár a televíziózásnak sokáig hátat fordító Jáksó Lászlóról 2019-ben napvilágot látott a hír, hogy a legnagyobb titokban megnősült, magánéletéről nem sokat mesélt mostanáig. „Nem mindig tűntél boldog embernek. Azt láttam, hogy forrongsz, most meg, hogy nyugodtnak tűnsz és kiegyensúlyozottnak… Pedig már az is furcsa, hogy Jáksónak felesége van. Hogy valakinek a férje vagy” – jegyezte meg Abaházi Csaba legutóbb volt kollégájának a Retro Rádióban.
Jáksó pedig nem titkolta, élete első házasságában valóban a legnagyobb boldogságban él. Igaz, párjáról mai napig nagyon keveset lehet tudni. „Ez annak az illetőnek tudható be, akit nem lehet említeni, mert agyonver… És most a kedves feleségemmel kaptam egy családot. Egy nagyon szerteágazó, összetartó és szeretetben élő családot. Imádom őket. A saját családomnak érzem őket. Meg ők is azt állítják, hogy én családtag vagyok. És tényleg imádom őket” – mesélte annak kapcsán, hogy bár készül a Szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz című műsorára a TV2-n, ahogy 14 éves kora óta mindig, ma is a programozásnak él minden egyéb munkája mellett. „Ebben a családban is van olyan, akinek van vállalkozása. És magától értetődik, hogy megnéztük, mit lehetne javítani az ügymeneten. Mihez lehetne programot írni, ami hasznára válna az egésznek. Azt is megírtam, Azt csak úgy szórakozásból, hogy legyen.
Jáksó saját bevallása szerint sokat változott. Arra pedig, hogy őt a médiában felvett szerepeivel azonosítják ma is az emberek, a következőt mondta. „57 évesnek nem érzem magam. de egy épeszű negyvenesnek igen. Pofákat már nem vágnék, az hiba volt hosszú távon” – mesélte az Abaházi Presszóban.
kiemelt fotó: Tv2/fotocentral.hu




