Ha valakit, talán Bochkor Gábort még sosem hallhattuk a kilók miatt panaszkodni. Eddig. Mert bosszú évtizedek óta jelen van a médiában, de nem voltak korszakai, amikor meghízott vagy túlságos lefogyott volna. Mindig formában tudott maradni.
„Az a baj, hogy eszem”
Erős dohányosként azonban úgy döntött, leszokik a cigarettáról. Tavaly november óta elektromos cigit sem szív. A kilók pedig azóta alattomosan elkezdtek felkúszni rá. És ahogy minden témáról, úgy erről is nyíltan beszél. Leginkább pocak tájékán érzi a változást. És már egyre inkább Gerald Depardieu-hoz hasonlítja magát.
„Most, hogy nem dohányzom, elektromost sem, valamilyen pótcselekvés kell. És az a baj, hogy eszem. És én úgy érzem, hogy ráhíztam erre az időszakra. A karácsony, a szilveszter egy szörnyű korszak volt. Én már tényleg úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni. És megnéztem magamat oldalról a tükörben. Gerald Depardieau. Na nem a korai, hanem a késői”
– mondta el az ATV #Bochkor hétvégi adásában.

„A dohányosok függők”
A leszokásának okait egy héttel korábban, a Retro Rádió reggeli adásában részletezte is. És kiállt a dohányosokért.
„A British Airways kipróbálta annak idején, hogy indítanak dohányzó járatot is. És eldönthetted, hogy te melyik gépre foglalsz. De ezt sem engedték. Nem adták meg a lehetőséget a dohányosoknak, hogy dohányozzanak. Pedig régen Magyarországon és minden munkahelyen kötelező volt a munkahelyeknek dohányzóhelyet biztosítani, ami elszigetelve van a többi munkatárstól. Ugye így kezdődött az egész. Még a Neo FM-nél volt egy dohányzófülke, ahol be tudtunk menni, mint ahogy a repülőtereknél is sok helyen van dohányzófülke vagy-terasz.
Egy ideig nem volt, most újra van, sok helyen. Én csak azt mondom, hogy a szegény dohányosoktól elveszik tényleg az utolsó életteret is, pedig függők. Lehet, hogy ezt értük teszik. És ideig-óráig be is válik. Mert, hogy én leszoktam a dohányzásról, szerepet játszott, hogy egyszerűen egyre kényelmetlenebbé vált. Nem tudok rágyújtani egy kocsmában, egy étteremben, hanem ki kell menni a hidegbe.
Addig kiszállok a beszélgetésből. Szóval kényelmetlenné vált. Vagy bérautóba. Vagy egy szállodában, ahol fizetek, a tizennegyedik emeleten nem lehet, hanem le kell mennem a földszintre. Meg még ezer helyen nem lehet. És valóban annyi kényelmetlenséggel járt, hogy ez is szerepet játszott”
– mondta el a Bochkorban.
Kiemelt fotó: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu




