Napi friss

Erdélyi Mónika pazar lakomával ünnepelte 18 éves Molli lányát

Mónikáéknál nincs szülinap puccos étterem nélkül, legalábbis ha Mollit ünneplik. Idén külön jelentősége volt a közös családi ebédnek: Molli nagykorú lett.

A 18 éves nagylányt idén is menő étteremben, a budapesti Belváros szívében álló Centrálban köszöntötték. A díszebéden Molli édesapja, Mukli Gyula nem volt ott, de Molli anyukája, Erdélyi Mónika, anyai nagymamája és nagypapája igen.

Mónika büszkén számolt be kisebbik lánya szülinapjáról, még a menüt is felolvasta követőinek, sőt meg is mutatta a teli, aztán az üres tányérokat. „Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mennyire jól éreztük magunkat, az itt látható üres tányérok is magukért beszélnek.”

Az ünnepi menü

Az előétel cheddar sajtos gnocchi volt. „Mi egyet kértünk belőle négyünknek, mert egyébként nagyon finom, de rengeteg finom étel van még, és helyet kellett hagyni nekik” – magyarázza Mónika.

Rendeltek csicsókakrémlevest, és húslevest is, aztán jött a hortobágyi palacsinta, ami Mónika szerint kihagyhatatlan. Pedig még mindig maradt egy főfogás, Stroganoff-bélszín gombával és a kis gombóckákkal.

Desszertekkel sem spóroltak, hozattak pisztáciás tiramisut, Rákóczi-túróst és még egy desszertválogatást is, ami három különböző tiramisuból áll.

Levezetésként krémpüré cappuccinót fogyasztottak, ami igazi különlegesség, a megpörkölt cukorréteget ugyanúgy kell áttörni a kanállal a kávé tetején, mint a híres desszert tetején.

@monikaerdelyi1

Molli 18. szülinap ❤️ Ünnepi ebéd anyukámékkal. ❤️ @centralgrandcafe #ajánlás

♬ eredeti hang – Erdélyi Mónika

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!