Viharos válása után Tóth Gabi és édesanyja eltávolodott egymástól. Ezt Gabi soha sem titkolta, mint ahogy azt sem, hogy testvérével, Tóth Verával is többször tartott már mosolyszünetet. Ám 2025 karácsonya végre békességet hozott a Tóth családnak.
Tóth Gabit lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt senki sem vitathatja el tőle, hogy érzéseit, emberi kapcsolatait mindig őszintén vállalja. És azt sem titkolta soha, hogy lobbanékony természete, döntései miatt nem egyszer került már távol a szeretteitől. Ám az énekesnő vasárnap reggeli posztjából úgy tűnik, hogy a Tóth családban száz százalékosan helyre állt a béke.

Újra szent a béke
A közös karácsonyi fotókon egy asztálnál ül Tóth Gabi, a nővére, Tóth Vera, a szüleik illetve Gabi kislánya, Hannaróza és Papp Máté Bence is velük ünnepelt. Gabi úgy érzi, hogy gyerekkora óta nem volt olyan boldog karácsonya, mint az idei. A meghitt hangulat pedig óriási boldogsággal tölti el, amit így fogalmazott meg:
„Hosszú évek után idén újra olyan karácsonyunk volt, mint gyerekkoromban. Vagy talán még annál is szebb. Mert most már itt van a kislányom is. És újra együtt volt a család.
Voltak nehéz évek, eltávolodások, csendek…de ez az ünnep most emlékeztetett arra, hogy a legnagyobb ajándék nem a fa alatt van. Hanem az, amikor újra egymás szemébe tudunk nézni. Amikor nevetés tölti meg a házat. Amikor egy gyerek csillogó szeme visszahoz mindent, amit egyszer már elveszettnek hittünk. Nekem idén ez volt a karácsony legnagyobb ajándéka. Az együttlét. A béke. A hála. Kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja ezt az érzést!”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




