Sokak szívébe belopták magukat az évek során, legutóbb Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv az RTL valóságshow-jában, a Nyerő Párosban szerepelt. Győztek, így két és fél millió forinttal tértek haza. Azt mondták, a pénz nagy részét gödi házuk félbemaradt felújítására költik, ám lapunknak azt is elárulták, valami másra vágynak.
A munkálatok befejezése után szeretnék a házat jó áron eladni, és valóra váltani az álmukat: kicsit messzebb, a Duna bal partján fekvő Verőcére költözni. Oda, ahol nem messze folyik a Gingli patak, a közeli erdőkben pedig őzek, szarvasok és vaddisznók élnek.
Zsuzsiék szeretnék a városi létet hátrahagyni.
„Nagyon tetszik nekünk Verőce. Nem titkolt vágyunk, hogy öt éven belül odaköltözzünk, és saját gazdaságunk legyen. Lovakkal, marhákkal, tyúkokkal. Amit csak lehet, szeretnénk magunk megteremteni, és egy önellátó gazdaságot létrehozni. Hozzám nagyon közel áll ez a létforma, mert a családunknak annak idején rengeteg állata volt. Több tízezer csirkénk, több száz disznónk, lovaink, teheneink, kutyáink, minden. És bizony őket etetni és gondozni kellett, amit imádtam, és máig bennem élnek ezek az évek”
– kezdi Zsuzsi.
Úgy érzik, a lányaik is boldogok lennének Verőcén. „Még nagyon fontos, hogy pár percre legyünk a lányok iskolájától, de ahogy cseperednek, és egyre önállóbbak lesznek, talán az a plusz 15-20 kilométer távolság már nem fog gondot jelenteni.”
A családfőnek viszont kifejezetten felüdülés lesz messzebbre költözni.
„Guszti egy nagyon szociális ember, de csak egy darabig. Előbb-utóbb mindennap eljön az a pont, amikor már senki másra nem kíváncsi, csakis a családjára. Úgyhogy ő emiatt minél távolabb akar élni az emberektől”
– meséli Zsuzsi.
„Szeretnék egy szép, emeletes téglaházat hatalmas ablakokkal körbe, a konyhától a nappaliig tartó óriási terasszal, ami jó kis rattanbútorokkal van berendezve.”
„Úgy képzelem a kertet, hogy azt nem ám élére vágott fű borítja, hanem igazi. Tele mezei virágokkal. Egy részen magaságyás lenne, és konyhakerti nővényeket termesztenék. A konyhabútoron a sárga, a bézs vagy a keki szín tetszene. Szeretnék bárpultos részt is magas székekkel. Illetve egy hatalmas, rusztikus stílusú asztalt színes székekkel. Járólapnak marokkói csempét tudok elképzelni.”
A család imádta a Story-terveket, Zsuzsi éppen ilyennek képzeli verőcei házukat.
Kattintson a galériára, és nézze meg a terveket Zsuzsiék házáról!




A ház belterét is a rusztikus stílus jellemezné
„A lányok emeleti szobáit úgy képzelem, 13 négyzetméternél nem kell, hogy nagyobbak legyenek, és legyen bennük egy kis tolóajtós gardróbrész is. A szobák közepén egy 160 × 200-as ágyat látok, szemben egy olyan csajos sminkasztallal, ez az álmuk.”
Kiemelt kép és AI-illusztrációk: Sashalmi Imre




