Napi friss

Csináljuk a fesztivált: ilyen még nem volt a műsor történetében

Újraértelmezték a legnagyobb slágereket, a zsűrinek leesett az álla.

Bátor dologra vállalkozott Miller Zoltán és Vágó Bernadett. Zorán lírai dalát újraértelmezték és duettként adták elő. A hatás nem maradt el, a zsűri és a közönség még soha nem adott ennyi pontot.

A meghatottságtól alig tudott szóhoz jutni a Csináljuk a fesztivált zsűrije, Zorán A szerelemnek múlnia kell című dala után, amit Miller Zoltán és Vágó Bernadett énekelt. A produkció érdekessége az volt, hogy az 1991-ben megjelent klasszikus szerzemény most duettként hangzott el a művészházaspár előadásában, amely még különlegessebbé tette a szerzeményt. Ezt a zsűri is kihangsúlyozta.

„Nem is tudom, hogy ez a dal miért nem duett?” -tette fel a kérdést Balázs Klári, akit ugyanúgy meghatott a produkció, mint Janza Katát vagy Bereczki Zoltánt. Így nem csoda, hogy a zsűritől és a közönségtől is egyaránt 40 pontot kapott a dal, amire eddig talán még nem volt példa.

Itt visszanézhetik Miller Zoltán és Vágó Bernadett szombat esti produkcióját:

Szabó Előd aranygombot kapott

De az est abszolút győztese Charlie, Az légy, aki vagy című dala lett, amit Szabó Előd hangján szólalt meg és annyira magával ragadta Korda Györgyöt, hogy meg is nyomta az aranygombot, ami azt jelenti, hogy egyeneságon jutott be a Csináljuk a fesztivál elődöntőjébe, ami január 17-én veszi kezdetét a Dunán. De addig még hátra van két előválogató és egy szilveszteri különkiadás. A nagysikerű magyar fejlesztésű zenei show 11. évadában most az 1985 és 1995 között született dalok versenyeznek.

Szabó Előd produkciójától mindenkinek leesett az álla Fotó: MTVA

Kiemelt kép:Birton Szabolcs

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!