Hogyan jutott eszükbe, hogy karácsonykor házasodjanak össze? Nem túl gyakori.
Lukács Sándor: Ez volt az egyetlen nap, amikor nem volt színházi előadásom, amikor ráértem. Így lett majd’ ötven éve szép hagyomány, hogy a déli harangszóra összegyűlik a család, és pezsgővel koccintunk. Már csak a fiam és a családja jönnek hozzánk, sajnos egyre kevesebben vagyunk, a felmenőink mind meghaltak. Azóta minden évfordulón veszek a feleségemnek egy hatalmas orchideacsokrot, mert az volt az esküvői csokra. A koccintás után elkezdődik a szentestére való készülődés is.
Keveseknek adatik meg, hogy huszonévesen egymásra találva, ilyen jól sikerüljön a házasságuk, és hűséges maradjanak egymáshoz.
L. S.: Nem ez lenne a természetes? Néha úgy érzem, mintha sokan úgy gondolnák: „Szegény, hűséges ember!” Hát kihez hű az ember? Ahhoz, akitől kap, és akinek adhat. Ha ez az életben szép arányban van, akkor ez sikerülhet.
Lukács Mari: Manapság az a divat, hogy az elromlott tárgyainkat nem javíttatjuk meg, hanem eldobjuk, veszünk újat. Ugyanezt látom a párkapcsolatoknál is. Elromlott, elválunk. Komoly feladat megjavítani, ami elromlott, korrigálni a hibákat, ehhez sok-sok kompromisszum kell. Mi megkötöttük, és nekünk megérte. Természetesen a mi életünkben is voltak völgyek, de mindig jó volt onnan felemelkedni, felállni, feljutni újból a csúcsra.
Erről beszélt még Lukács Sándor és felesége a podcastban
- A művész úrnak jó természete van?
- Szokták mondani, hogy tudat alatt minden férfi az édesanyját keresi a feleségében. Ez náluk is így van?
- Hogyan segített Mari, hogy Sándor sikeres legyen?
A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




