Napi friss

A konyhánkon is múlik, hogy stresszmentes lesz-e a karácsony (X)

Biztosan te is sokszor érezted már úgy, hogy a karácsonyi készülődés inkább rohanás, mint öröm – főleg, ha az ünnepi menü miatt a fél napot a konyhában kell tölteni. Az LG új, beépíthető konyhai eszközei azonban megoldást kínálhatnak erre a problémára. Tóth Szilárd Michelin-csillagos séf is tesztelte őket.

Hogyan szerezzük vissza a karácsony nyugalmát?

A Konyhafőnökből is ismert Michelin-csillagos séf, Tóth Szilárd szerint „az alapanyagok gondos megválasztása, a tudatos tervezés és persze a beépíthető eszközeink minősége és funkcionalitása is segíthet abban, hogy az ünnepek alatt megnövekedett konyhai időtöltés ne nyűg, hanem valódi örömforrás legyen”. A tervezés kapcsán elmondta, hogy érdemes többek között előre végig gondolni azt, hogy miket fogunk készíteni (ne ilyenkor kísérletezzünk!), a bevásárlást pedig bontsuk több részre, hiszen a tartós dolgokat már korábban is megvehetjük, valamint próbáljuk meg kiszámolni a megfelelő mennyiségéket – nemcsak a pénztárcánknak, de a környezetnek is jót teszünk ezzel. Ezek mellett a konyhai eszközökön is nagyban múlhat, mennyire lesz stresszes a karácsonyi főzés, hiszen akár időt és fáradtságot spórolhatnak meg nekünk. Az LG új beépíthető konyhai eszközei, amit Szilárd az elsők között próbálhatott ki, ebben segíthetnek nekünk.

A profi konyhai segéd

Az LG InstaView™ beépíthető sütőjének 76 literes sütőterében kényelmesen elférnek a tepsik, ráadásul nem kell állandóan nyitogatnunk sem: elég kétszer rákoppintanunk az üvegre, és már látjuk, hogyan áll az étel. Szilárd különösen hasznosnak tartja az Air SousVide funkciót, mivel ez az egyre népszerűbb konyhai technológia lehetővé teszi, hogy a húsok lassú, alacsony hőfokú sütése alatt a többi elem elkészítésével haladjunk.

Ahogy a séf elmondta: mivel ez órákon át tartó folyamat, akár azt is megtehetjük, hogy éjszaka indítjuk el a programot, reggelre pedig kész a hús, csak rá kell pirítanunk tálalás előtt. Emellett a további különböző sütési módokkal – például Air Fry, gőzsütés vagy pizza programmal – puha süteményeket, ropogós sült krumplit, szaftos húsokat és „pizzériás” pizzát készíthetünk anélkül, hogy külön olajsütőt vagy egyéb plusz profi felszerelést tartanánk otthon.

A Wi-Fi kapcsolatnak köszönhetően ráadásul az LG ThinQ™ alkalmazásból is ránézhetünk, hol tart a sütés.

A konyhai időnyerő

Az LG indukciós főzőlapja a legjobb barátunk lesz, ha idő szűkében vagyunk. A Flex zóna segítségével összekapcsolhatjuk a főzőfelületeket, így a nagy lábasok, grill-lapok is kényelmesen elférnek rajta, és egyszerre több adagot tudunk készíteni.

A Boost funkcióval villámgyorsan fel tudjuk forralni a vizet vagy felforrósítani a serpenyőt, a csúszkás érintővezérlés pedig egyszerűvé teszi a hőfok beállítását.

Az utolsó simítások mestere

Az LG 25 literes beépíthető mikrohullámú sütőjének a grill és a kombinált programjai arra is jók, hogy rápirítsunk a sajtokra, megpirítsuk a rakott ételek tetejét, vagy gyors, ropogós fogásokat készítsünk, amikor már a vendégek az asztalnál ülnek.

A 8 automata program megkönnyíti a dolgunkat – kiválasztjuk, mit készítünk, a készülék elintézi az időzítést –, az egyérintéses nyitás és a gyermekzár pedig a gyors és biztonságos használatot támogatja.

A házigazdák kedvence

Az LG QuadWash™ beépíthető gőzös mosogatógépének hála többé nem lesz vita tárgya, hogy ki vállalja magára az ünnepi vacsora utáni mosogatást. A négy, több irányú mozgást végző szórókar és a TrueSteam™ gőz együtt dolgozik a makacs szennyeződéseken, így együtt minimalizálják az esetlegesen szükséges második mosogatást, a poharak pedig szép fényesre száradnak.

A rugalmas belső térben a nagy lábasok, magas poharak és az evőeszközök is kényelmesen elférnek, az automatikus ajtónyitás pedig a program végén friss levegőt enged a gépbe, hogy a lehető legtökéletesebben száradjanak az edények.

Az LG új beépíthető konyhai készülékei, amelyeknek köszönhetően a konyhában töltött idő többé nem nyűg, hanem valódi örömforrás lehet, 2025 év végén érkeznek az LG webáruházba.

Tudj meg róluk többet itt: https://www.lg.com/hu/beepitheto-keszulekek/

Vagy vásárold meg őket most kedvezményesen: https://www.lg.com/hu/beepitheto-termekek-promocio/

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!