Ma este kerül sor az X-Faktor Fináléjára, és senkinek sem volt olyan nehéz kivívni a továbbjutást, mint a Tonix Honix–nak, vagyis a két rapper srácnak Rudinak és Kristófnak. „Azt érzem, hogy a maximumot ki kell hoznunk saját magunkból. Próbálunk táplálkozni a kiritikákból, és felhasználni őket arra, hogy, hogy minél jobb zenéket csináljunk” – mondta Rudi. „Igazából, amit az elődöntőn mondtak nekünk a mentorok, azt kell megvalósítanunk, hogy a Fináléban már ne mondjanak ilyen kritikát, hogy minden jó legyen, hogy tökéletesnek lássák a zenénket” – teszi hozzá Kristóf.
„A szívem az majdnem kiugrott a helyéről”
Az elődöntő nem volt izgalommentes a fiúk számára, hiszen nem kaptak széket, így biztosak voltak benne, hogy a veszélyzónából kell folytatniuk a versenyt. Végül azonban a nézők őket juttatták tovább Farkas Ancsival szemben.
„Hát igen, túl hamar jött a veszélyzóna, mert ugyebár mi voltunk a másodikok. Amíg a színfalak mögött voltam, addig nem izgultam, de amikor a színpadra kellett jönnöm, a szívem az majdnem kiugrott a helyéről” – vallotta be Kristóf.
„Igen, mentálisan picit nehéz volt, de a végére szerencsére megenyhült a dolog – mondta Rudi, aki nagyon örült annak, hogy egy közös produkciót is előadhattak az Éberkómával. – Egyébként az Éberkómával nagyon jó volt együtt dolgozni, eléggé gördülékenyen ment mindenki, mindenki megértett mindenkit. Megértettük a kritikákat, de szerintem azért nagyon jó volt a közös munka.”
Kiemelt kép: RTL




